Danyi Gábor: „Tiszteljük a Dortmundot, amely újonc ugyan a BL-ben, de a német bajnokról van szó”

Nem jelent gondot a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának, hogy 48 órán belül két mérkőzést kell játszania a Bajnokok Ligájában.

Erről Danyi Gábor, az együttes vezetőedzője beszélt kedden az M4 Sport Sporthíradóban, hozzátéve, hogy a gárda az elmúlt években megfelelő rutint szerzett már hasonló helyzetekben, amikor például a Magyar Kupában, vagy BL négyes döntőjében kellett rövid időn belül többször is pályára lépnie – írta az MTI.

A szakember megjegyezte, mivel a keretből Fodor Csenge és Veronica Kristiansen is átesett a koronavírus-fertőzésen, ezért a teljes csapat karanténban volt, és egy hét szünet után, a múlt héten kezdték újra az edzéseket. „Először megpróbáltunk mindenkit egy szinte hozni, hiszen mindenkinek másképp reagál a szervezete a kihagyásra. Most már szerencsére megkezdődött a normális munka” – mondta Danyi Gábor.

Az együttes pénteken és vasárnap is otthon fogadja a Borussia Dortmundot, amelynek a németországi intézkedések miatt kellett feladnia a pályaválasztói jogot.
Tiszteljük a Dortmundot, amely újonc ugyan a BL-ben, de a német bajnokról van szó, amely a legutóbbi két mérkőzésén, a CSZKA Moszkva és Buducsnoszt ellen is szinte végig vezetett, és csak a hajrában kapott ki. Ugyanakkor hazai környezetben nekünk mindig és minden körülmények között a győzelem a cél” – jelentette ki a vezetőedző.

fotó: MTI