Dibusz Dénes: “Többet tudunk, amit eddig mutattunk”

A válogatott szünet követően szombaton újra bajnoki mérkőzéseket rendeznek az OTP Bank Ligában. Az ötödik Ferencváros a negyedik Vasast fogadja a Groupama Arénában.

Az FTC csütörtökön megtartotta a szokásos sajtónapját, ezúttal az együttes egyik kapusa, Dibusz Dénes és a csapat vezetőedzője, Thomas Doll vett részt.

A Fülöp Márton-díjról, a nemzeti csapatról, a csapat teljesítményéről és a Vasas elleni bajnoki mérkőzésről a Ferencváros válogatott kapusával, Dibusz Dénessel beszélgettünk.

A Fradi német szakvezetője szerint, azáltal, hogy a sérült játékosok visszatérnek és az új labdarúgók beépítésével minőségileg sokkal jobb lesz a csapat, mint eddig láthatott a közönség.
A csapat minőségét kell növelni, azzal, hogy visszatérnek a sérültek és azzal, hogy egyre jobban integráljuk a kilenc új focistát. Ez a meccsek során visszatükröződik majd. Azok, akik értenek a focihoz, tudják, mi miért történik és hogy alakult ki ez a helyzet.

Thomas Dollnak is feltűnt, hogy amikor Danko Lazovics lerúgta Dibusz Dénest, akkor senki nem védte meg a kapust. “szomorú volt látni, hogy semmilyen reakció nem volt a csapattársaktól.  A csapattal beszéltünk is erről, a Videoton elleni meccset azonban nem tudjuk visszacsinálni. ” – tette hozzá a német szakember.

Mint ismert a Videoton mérkőzés előtt sok gonddal küzdött a csapat. “Azon a napon egész más szinten álltunk, mint a hazaiak, de azt is tudjuk, hogy miért, kényszer szülte az összeállításunkat, minőségben, erőben, gyorsaságban nem voltunk elegek.

Az új labdarúgókkal kiegészülve (Miha Blazic, Stefan Spirovszki és Joseph Paintsil) együtt edzett a csapat. Hosszú idő után Otigba Kenneth is teljes értékű edzéseket tudott végre hajtani. “Ma jó érzés volt, hogy a napindító videóelemzés során a terem végre eléggé teli volt. Az elmúlt hetekben előfordult, hogy csak tizenketten tudtunk dolgozni, plusz az ifisták. Jó karakterek érkeztek, Miha Blazic, Joseph, Sztefán Szpirovszki jó személyiségek, minőséget hoztak a csapatba. Az is remek, hogy a sérültek közül néhányan újra velünk tudnak készülni és a nyáron érkezett Otigba Kenneth végre egész héten keresztül tudott edzeni. Ezért a következő időszakban a focink más képet mutat majd, mint az előző hetekben.”

Véletlenül került a Fradihoz Joseph Paintsil. Thomas Doll szerint nagyon érdekes, izgalmas fiatal. “A véletlen hozta, hogy ide került: pár hete Hamburgban voltam, ott néztem meg egy meccset, Joseph akkor ott vett részt próbajátékon, majd Dortmundban. Mindkét csapatnak tetszett a srác, de csak a profikhoz szerződtethették volna és a regionális ligában játszó második csapatnál nem léphetett volna pályára. Így meghívtam próbajátékra és már az első edzésen látszott, hogy igencsak tud focizni. Egy támadófocista, középpályást, centert és szélsőt is tud játszani. Időre van szüksége ahhoz, hogy megszokja az európai focit, de nagyon sok örömet fog nekünk okozni.

A fiatalokkal kapcsolatban a német szakember ismét elmondta, hogy időt kell adni, hogy megérjenek a feladatra. “Takács Zsombor edzett velünk párszor, a hétvégén az U19-ben játszik majd, tehetséges, de még fejlődnie kell, erre természetesen meg is kapja az időt. A fiataloknak időt kell adni, ide értem Cserniket, Csonkát és Kundrákot is, hogy megérjenek a feladatra, túl nagy nyomás alá nem szabad helyezni őket. A fiatalokat akkor könnyebb beépíteni a csapatba, ha az jól fut és működik a csapatjáték.

Szombaton a negyedik Vasast fogadják a Groupama Arénában.

Tudjuk hogy játszik a Vasas, ebben a bajnokságban nem tudjuk egymást taktikailag nagyon meglepni, én azt szeretném viszont, ha a csapatom jó játékkal lepne meg mindenkit a hétvégén. Holnap tovább elemezzük az ellenfelet, de elsősorban magunkra kell figyelni. Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban nem játszottunk jól, ennyi önbizalmunknak kell maradnia.

Az elmúlt időszakban nagyon kritikus volt a Fradi közönsége a csapat teljesítménye miatt. Felmerült az a kérdés, hogy a szezon végén mi szólhat a szurkolóktól: az Auf Wierdensehn vagy azt, hogy Thomas Doll.

Hogy mi fog szólni a lelátókon a szezon végén? Azt nem tudom befolyásolni; remélem sem az “Auf wiedersehen”, sem a “Thomas Doll”, hanem a “Hajrá Fradi!” szól majd – az azt jelenti majd, hogy nagyszerű szezon végére érünk. Rajtunk múlik, hogy a hangulat jó irányba változzon. Nincs gondom a szurkolókkal, tisztelem őket, az természetes, ha most mérgesek – ahogy én is az vagyok az elmúlt időszak teljesítménye miatt. Inkább engem kritizáljanak, mint a csapatot. Persze sokkal kellemesebb, ha minden pozitív, összhangban van – ez rajtunk múlik.

fotók: Sportmenü / Kárpáti Balázs