Dortmund – Real Madrid rangadó a BL-ben

A német bajnokságban éllovas Borussia Dortmund a címvédő Real Madridot fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójában a keddi játéknap rangadóján.

A fennállásuk legjobb bajnoki rajtját produkáló dortmundiak még gólt sem kaptak a Bundesliga első öt fordulójában, s a hatodikban is 6–1-re verték odahaza a Borussia Mönchengladbachot. A német pontvadászatban már 19 gólos Dortmund a BL-ben egyelőre nem remekel, mivel az első körben 3–1-re kikapott a Tottenham Hotspur vendégeként.

A La Ligában is címvédő Real szombaton 2–1-re győzött az Alavés stadionjában, ezzel sorozatban 12. bajnoki találkozóját nyerte meg idegenben, és beállította az FC Barcelona 2010/11-es spanyol csúcsát. Zinedine Zidane együttese azonban így is hét pontra van az éllovas katalánoktól – rossz hazai mérlege miatt -, ráadásul a francia vezetőedző sérülés miatt a Westfalenstadionban sem számíthat alapemberei közül Marcelóra és Karim Benzemára. A Borussia mellett szólhat, hogy három-három győzelem és döntetlen mellett még sosem kapott ki otthon a Realtól, amely viszont utóbbi 37 BL-találkozóján rendre betalált a kapuba. A madridiaknál Cristiano Ronaldo jubilálva folytathatja ezt a sorozatot, a portugál csatár ugyanis 150. alkalommal lép pályára az európai porondon.

Ami a két gárda egymás elleni BL-mérlegét illeti, 12 meccsből négyet a Real, hármat a Borussia nyert, míg ötször – így az előző szezon két csoportmérkőzésén is – döntetlen született.

A jövő évi világbajnokságra is készülő orosz hatóságok komoly teszt előtt állnak, mivel kedden és szerdán két angol csapat látogat el Moszkvába. A Liverpool kedden a Szpartaknál, míg másnap a Manchester United a CSZKA-nál vendégeskedik, s a két ország táborai között feszült a viszony azóta, hogy a tavalyi Eb-n az orosz huligánok megtámadták az angol drukkereket Marseille-ben. A brit kormány ezért azt kérte a kiutazó szurkolóktól, hogy ne viseljenek klubszíneket, illetve ne járkáljanak egyedül Moszkvában.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, kedd:

E csoport:
Szpartak Moszkva (orosz)-FC Liverpool (angol) 20.45 (TV: Sport1 20:00-tól élőben)
Sevilla (spanyol)-Maribor (szlovén) 20.45

F csoport:
Manchester City (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 20.45 (TV: Sport2 20:30-tól élőben)
SSC Napoli (olasz)-Feyenoord (holland) 20.45

G csoport:
AS Monaco (francia)-FC Porto (portugál) 20.45
Besiktas (török)-RB Leipzig (német) 20.45 (TV: Sport2 22:45-től felvételről)

H csoport:
APOEL (ciprusi)-Tottenham Hotspur (angol) 20.45
Borussia Dortmund (német)-Real Madrid (spanyol) 20.45 (M4 Sport, m4sport.hu)

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?