Drámai csatában harcolta ki a továbbjutást a címvédő Fehérvár

A MOL Fehérvár FC hosszabbításban tudta legyűrni vendégként a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics csapatát a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett keddi mérkőzésen.

A címvédő székesfehérvári együttes a cseréket követően a második félidő második felében került nagy fölénybe, sok támadást vezetett, a hajrában kiharcolt egy tizenegyest, de azt Futács a 87. percben kihagyta – írta kedd késő este az MTI.

A szabálytalankodó Moga a második sárga lapját kapta meg az esetnél, emiatt a szegediek a hátra lévő rövid időben, illetve a hosszabbításban emberhátrányban futballoztak.

A vendégek a ráadás első félidejében a kapujuk elé szorították a mérkőzés nagy részében szervezetten védekező hazaiakat, és egy beadás után Kárász a saját kapujába fejelt a 103. percben. Akadt még helyzet a folytatásban is, de újabb gól már nem esett.

A nyolcadik fordulóban az élvonalban érdekelt együttesek még nem kerülhettek össze a sorsolásnál, és az egymérkőzéses párharcok mindegyikén vendégek.

Eredmény:
Magyar Kupa, 8. forduló (nyolcaddöntőbe jutásért):
Szeged-Csanád Grosics (NB II) – MOL Fehérvár FC 0-1 (0-0, 0-0, 0-1) – hosszabbítás után

korábban:
MTK Budapest (NB II)-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után

szerdán játsszák:
Monor (NB III)-Budapest Honvéd 12.00
Ózdi Kohász SC (NB III)-Kaposvári Rákóczi FC 12.00
Pécsi MFC (NB III)-Kisvárda Master Good 12.00
Vác FC (NB II)-Újpest FC, Balassagyarmat 12.00
Dorogi FC (NB II)-Debreceni VSC 12.00
Szarvasi FC 1905 (megyei I.)-ZTE FC 12.00
Dabas-Gyón FC (NB III) – Puskás Akadémia FC 12.00
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)-Paksi FC 12.00
Lipót Pékség SE (NB III)-Gyirmót FC Győr (NB II) 12.00
III. ker TVE (NB III)-Vasas FC (NB II) 12.00
Szombathelyi Haladás (NB II)-Budafoki MTE (NB II) 15.30
WKW ETO FC Győr (NB II)-Mezőkövesd Zsóry FC 18.00
Dunaújváros (NB III)-BFC Siófok (NB II) 18.00
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Ferencvárosi TC 20.00