Eb-döntős a magyar junior válogatott!

29-27-re győzte le a magyar válogatott az orosz együttest a győri Női U19-es Európa-bajnokság elődöntőjében.

A Magyar Kézilabba Szövetség hivatalos honlapjának pénteki közlése szerint remekül kezdte a találkozót a magyar válogatott, hat perc után már 5-1-re vezetett Golovin Vlagyimir együttese, Herczeg Lili bravúrjainak köszönhetően pedig tovább növekedett a különbség a szünetig. Megnyugtató, hét gólos előnnyel zárták a mieink az első felvonást.

A fordulásban több hibával játszott a magyar együttes, az első hét percben gólt sem dobtak a mieink, míg ellenfelünk háromszor is betalált a magyar kapuba. Az oroszok a 43. pecrben előbb felzárkóztak egy gólra (20-19), majd öt perccel később egyenlíteni is tudtak, végül a vezetést is átvették. Szoros és izgalmas hajrá következett, sikerült emberelőnybe kerülnünk és ezt kihasználva két gólos győzelmet harcoltak ki a mieink és jutottak be a vasárnapi döntőbe.

Golovin Vlagyimir, szövetségi edző: – Ez egy utánpótlás torna, és ha a fiatalok valamit nem tudnak megoldani, akkor egy kicsit kedvetlenek lesznek. Az első félidőben ment a szekér; amit megbeszéltünk, az működött: a kapusteljesítmény, a gyors játék és a komoly védekezés. Sajnos a második játékrészben tíz perc alatt elvesztettünk mindent, de ez nem a gyenge védekezésnek köszönhető, hanem a kapkodásnak. Aminek azonban nagyon örülök, hogy a végjáték során sikerült valahonnan erőt meríteni a játékosoknak; nem beszélve arról, hogy jópáran komoly felelősséget téve a vállukra, felnőttként viselkedve kritikus helyzeteket vállaltak el.

Kácsor Gréta: – Sokat változott a két csapat a tavalyi világbajnoki döntő óta, szerintem nem lehet összehasonlítani azt a csatát a maival. Ami a mi javunkra döntött, az az elhivatottságunk és az, hogy mi ma jobban akartuk a győzelmet. Egészen elképesztő volt a stadionban a hangulat, remélem a döntőre teljes teltház lesz. Most azt mondom mindegy, hogy Norvégia vagy Hollandia lesz az ellenfelünk a fináléban. A legjobb tudásunk szerint készülünk majd fel, és mindent megteszünk, hogy hazai közönség előtt megnyerjük az Európa-bajnoki címet.

A két csapat legutóbb májusban találkozott egymással a junior final fouron, akkor a mieink tizenöt góllal győzték le ellenfelüket. A mérkőzés legeredményesebb játékosa Kácsor Gréta volt hat góllal. A döntőt vasárnap 17:30-tól rendezik az Audi Arénában.

Női U19-es Európa-bajnokság, elődöntő:
MAGYARORSZÁG-OROSZORSZÁG 29-27 (19-12)
Győr, játékvezetők: Jelena, Andjelina.

MAGYARORSZÁG: Herjunior kézilabda Ebzeg, Szabó D. (kapusok), Albek 2, Arany 2, Bánfai 3, Kácsor 6, Kellermann, Kuczora 2 (1), Pál 4 (4), Schatzl 4, Simon 1, Stranigg 1, Szilovics, Tóth 1, Vámos 3, Zsiborás. Edző: Golovin Vlagyimir.

OROSZORSZÁG: Kolesnikova, Vereshchak, Karabutova (kapusok), Goriacheva 1, Izmailova, Kirdiasheva 1 (1), Krakhmaleva, Lebedeva, Levchina 1, Maslova 7, Mikhaylichenko 8, Sidnina 4, Sinelnikova 2, Skivko 1, Sobkalo, Turusina 2 (1). Edző: Sidoricheva Liubov.

Kiállítások: 4, ill. 6.
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/2.

 További eredmény:
Hollandia-Norvégia 31-29 (16-11)

a vasárnapi program:

a 3. helyért:
Oroszország-Norvégia 15.00

döntő:
Magyarország-Hollandia 17.30

A magyar válogatott Eb-kerete:
Kapusok:
HERCZEG Lili (NEKA), SZABÓ Dóra (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: ARANY Rebeka (DVSC Schaeffler), BÁNFAI Kíra (MTK Budapest)
Jobbátlövő: ALBEK Anna (Graz, osztrák)
Irányítók: PÁL Tamara (Győri Audi ETO), TÓTH Nikolett (FTC-Rail Cargo Hungaria), KELLERMANN Dóra (Győri Audi ETO)
Beállók: SIMON Armilla (Érd), ZSIBORÁS Luca (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KÁCSOR Gréta (GVM Europe-Vác), VÁMOS Petra (NEKA), SZILOVICS Fanni (Győri Audi ETO), KUCZORA Csenge (GVM Europe-Vác)
Balszélsők: SCHATZL Natalie (Érd), STRANIGG Zsófia (MTK Budapest)

Szövetségi edző: GOLOVIN Vlagyimir
Edző: PIGNICZKI Krisztina

Női U19-es Európa-bajnokság, Győr, 2019. július 11-21.
Web
https://w19euro2019.com
Facebook: https://www.facebook.com/w19euro2019
Instagram: https://www.instagram.com/w19_ehf_euro_2019/ 

Internetes jegyvásárlás: playhandball.hu/jegy

 

fotó: MKSZ