Egy év múlva kezdődik a budapesti birkózó világbajnokság! – videó

Egy év múlva, 2018. október 20-án kezdődik Budapesten a birkózó világbajnokság, ahol a sportág történetében először a kötött- és szabadfogásúak, valamint a nők a korábbi nyolc helyett immár tíz súlycsoportban mérik majd össze erejüket.

A Magyar Birkózó Szövetség szombati közlése szerint az elmúlt napokban a magyar fővárosba látogatott a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) négytagú delegációja, Gordon Templeman marketing- és kommunikációs igazgató, Jean-Daniel Rey sportigazgató, Ramil Ahmadov versenyigazgató, valamint Sébastian Guénat IT-menedzser. A szakemberek megbeszéléseket folytattak a magyar szervezőbizottság tagjaival, megismerkedtek a leendő helyszínnel, a Papp László Budapest Sportarénával, a sportolóknak és sportvezetőknek otthont adó szállodákkal.

Bacsa Péter, a 2018-as vb szervezőbizottságának igazgatója, a Magyar Birkózó Szövetség (MSZ) alelnöke tájékoztatta az UWW illetékeseit, hogy magyar részről megtörténtek a legfontosabb szervezeti, jogi és sportszakmai előkészületek, a hazai stáb már teljes erővel dolgozik, hogy jövőre minden idők legszínvonalasabb világbajnokságát rendezhesse Budapest. Abban mindenki egyetértett, hogy idén augusztusban a párizsi vb-n nagyon magasra került a léc, de a sok nagy világverseny tapasztalataival a magyarok készek és képesek túlszárnyalni az elődöket.

Ugyan a végső szót Nenad Lalovics, az UWW szerb elnöke, a NOB tagja mondja majd ki, de szinte biztosra vehető, hogy a budapesti világbajnokság 2018. október 20-án kezdődik és október 28-ig tart. A programban elsőként a szabadfogásúak lépnek a szőnyegre, őket a nők követik, végül a kötöttfogásúak mérkőznek az érmekért és a helyezésekért.

Remélhetően sok magyar sikerrel, hiszen a rendezők mellett magyar birkózók eredményes szereplése is fontos, hogy 2018. októberében a sportág képviselői és a szurkolók elégedetten távozzanak a Papp László Budapest Sportarénából.

A birkózó világbajnokság előzetes kisfilmje:

vieó: United World Wrestling