Egy hétvégén két hazai BL-meccs Győrben a Dortmund ellen

Precedens értékű megállapodás született a Győri Audi ETO KC, a Borussia Dortmund és az EHF között.

A két csapat mindkét BL-csoportmeccsét Győrben rendezik pénteken és vasárnap. A dolog hátteréről és előnyeiről is beszélt Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában. Azt is elárulta, hogy a szezon során a BL-ben érintett klubok koronavírus miatti kiadásai szerinte 50-100 millió forint közötti összeget emésztenek majd fel.

A sportcsatorna hivatalos honlapjának közlése szerint a koronavírussal kapcsolatban elmondta a klubvezető, hogy hónapok óta a megelőzésen van a hangsúly a kézilabdacsapatoknál is, mindent megtesznek, hogy minimális legyen a kockázat, de nem lehet kikerülni. A tesztek is drágák, havonta 4-5 millió forintot biztosan el kell erre költenie egy BL-csapatnak, azonban ezen felül is rengeteg preventív intézkedésre van szükség, a fertőtlenítéstől kezdve az összes előírás betartásáig.

„Ez mind-mind pénzbe kerül, ha a végén ezt majd mind összeadjuk így a BL vonatkozásában, akkor ez egy nagyon nagy szám lesz. Szerintem a Veszprémnél, a Szegednél és a Fradinál is ugyanannyi, mint nálunk. Mivel hetente két tesztet kell végrehajtanunk átlagosan, és ha ezt 10 hónappal számolom, akkor ennek a vége 50 és 100 millió forint között lesz” – nyilatkozta Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában.

Két fertőzött van/volt a keretben, Fodor Csenge és Veronika Kristiansen, szerencsére mindketten tünetmentesek. A magyar szélsőnek ma (hétfőn) lesz egy tesztje, Kristansennek szerdán. Ha mindkettőjük tesztje negatív lesz, kijöhetnek a karanténból. Ezt követően kettő hétig nem edzhetnek a protokoll szerint, majd könnyített mozgásba állhatnak, és utána több tesztet is végeznek rajtuk, mielőtt teljesértékű munkát végezhetnek majd. A klub is óvatos lesz, és semmit nem fog siettetni.

A keret többi tagja csütörtök óta újra edzésben van. Ugyan ma már bejelentették, de vasárnap este még nem volt hivatalos, hogy a Győri Audi ETO KC a Borussia Dortmund elleni mindkét meccsét Győrben játssza. A Harmadik Félidőben még csak a tervről és ennek előnyeiről tudott nyilatkozni Bartha Csaba. A Dortmund múlt csütörtökön tájékoztatta a magyar bajnokot, hogy Németországban nagy a bizonytalanság (például a szállás, az ellátás és az utazás szempontjából). A bizonytalanság miatt a magyar klubvezető vázolt nekik egy tervet: „Nekik és nekünk is költségcsökkentő kísérlet lenne. Megállapodunk, hogy fizetjük az itt tartózkodásukat, a hotelt és a teljes ellátást, és akkor nekünk nem kell kiutazni, és péntek-vasárnap ritmusban lejátsszuk a mérkőzéseket. A két klub már pénteken megállapodott. Nem titok, hála istennek a tévével nagyon jó kapcsolatunk van, ezért direktben tudunk kérdezősködni, hogy mit szólnak hozzá, és pozitív volt az első fogadtatás” – árulta el a klubvezető.

Végül az EHF, az MKSZ és a Kisvárda (a Kisvárda elleni bajnoki időpontváltoztatása miatt) is partner volt a kezdeményezésben. Ez egy precedens értékű döntés az EHF-től és a kluboktól, amellyel valóban csökkentik a költségeket, és egészségügyi szempontól is biztonságosabb megrendezni a két mérkőzést “egy blokkban”.

A Sport TV természetesen mindkét mérkőzést élőben közvetíti:

Borussia Dortmund–Győri Audi ETO KC (helyszín: Győr): november 6., péntek 18:15, Sport1

Győri Audi ETO KC–Borussia Dortmund: november 8., vasárnap 13:45, Sport1

Természetesen a Ferencváros mérkőzése is látható lesz szombaton.

FTC-Rail Cargo Hungaria–Bietigheim: november 7., szombat 15:45, Sport1

 

 

fotó:  Fotó: gyorietokc.hu