Egy napra a gyerekeké a reptéri kifutópálya

Idén ötödik alkalommal válik a futók birodalmává a ferihegyi repülőtér 1. futópályája: jön a Runway Run 5.0. Az 1000 fős limit hamar betelt, ismét maximális létszámú futó áll rajthoz. A versenyre most először gyerekek is nevezhettek, ezért a Nickelodeon is a kezdeményezés mellé állt. A nevezési díjakból származó bevételt 100%-ban jótékony célra fordítják, a verseny hazai kedvezményezettje a SUHANJ! Alapítvány. A szervezet célja, hogy a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal is megosszák. Hazánk hírességei közül többen is csatlakoztak a mozgalomhoz, a bemelegítést Rubint Réka tartja, de ott lesz Fenyvesi Zoltán, Till Attila, Dukai Regina, Kovács Patrícia és Szilágyi Áron is.

A szervezők tájékoztatása szerint a Budapest Airport idén ötödik alkalommal ad helyet hazánk legnagyobb jótékonysági futóversenyének. A verseny idejére teljesen lezárják a 13R-31L kifutópályát, ahol az esemény logójával emblémázott pólóban gyülekezhet majd az az 1000 futó, aki nevezett a Runway Run 5.0-ra.  A hazai nevezési díjakból befolyó összeggel a SUHANJ! Alapítványt támogatják, amely sérült és fogyatékkal élő gyermekek, valamint családjaik sportolási lehetőségeit segíti.

Idén először gyerekek is nevezhettek a versenyre, ezért nem volt kérdés a Nickelodeon, hazánk legkedveltebb gyermekcsatornája számára, hogy a kezdeményezés mellé álljon. „Különösen fontos, hogy toleranciára és elfogadásra tanítsuk a gyerekeket, egy ilyen élmény pedig rengeteget ad hozzá ezeknek az értékeknek a tiszteletben tartásához. Mindemellett természetesen lényeges a sport szeretete, a mozgás örömének a megosztása, mert minél előbb épül be a sport a kicsik mindennapjaiba, annál teljesebb és egészségesebb életet élhetnek” – mondta Szűcs László, a Viacom regionális kommunikációs vezetője.

A nemes cél és a különleges helyszín még érdekesebbé teszik a sportos nyárbúcsúztatást. A civilek számára megközelíthetetlen kifutópálya olyan egyedi érzés a futók számára, ami igazi adrenalinfröccsöt ad, arról nem is beszélve, hogy a részvevők hazánk hírességei között futva teljesíthetik a távot. A rendezvényen a bemelegítést Rubint Réka fogja tartani, Till Attila és Fenyvesi Zoli – a Tiszta szívvel kerekesszékes sztárja – a SUHANJ! Alapítvány színeiben állnak majd rajthoz, és olimpikonunk, Szilágyi Áron is teljesíteni fogja a távot, a női vonalat pedig Dukai Regina és Kovács Patrícia erősíti.

Budapest Airport

  1. szeptember 2. 11:00

 

Vélemény, hozzászólás?