Egy pici lépéssel távolabb az Európa-bajnokságtól

A tokiói olimpiát is megjárt magyar női asztalitenisz-válogatott az októberi törökországi vereség után az Eb-ezüstérmes Románia ellen 3-1 arányban kikapott a Budaörsön megvívott Európa-bajnoki selejtezőn.

A párharc esélyese egyértelműen a román csapat volt, ám ahogy a hétfői sajtótájékoztatón Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány is mondta: „szeretnénk meglepetést okozni”. A magyar válogatott kerete a szerda délelőtti edzést követően lett végleges. A Póta Georgina, Madarász Dóra és Dari Helga triót jelölte ki, így a Kínában megrendezett csapat-világbajnokságot is megjárt, Németországban légióskodó Hartbrich Leonie maradt ki a csapatból. Az Európa-bajnoki ezüstérmes románok a legjobbjaikkal érkeztek a Budaörsi Városi Sportcsarnokba, többek között Szőcs Bernadette is a csapat tagja volt, aki nemrégiben legyőzte a kétszeres olimpiai-és négyszeres világbajnok kínai Chen Menget, a macaui nemzetközi versenyen.

A párharcot megelőzően a több száz fős nézőközönség előtt köszöntették a világbajnoki címet szerző Szvitacs Alexát, aki a múlt hétvégi spanyolországi para-asztalitenisz világbajnokságon saját kategóriájában, az egyéni versenyszámban nem talált legyőzőre.

(A romániai magyar Szőcs Bernadett játszik Dari Helga ellen; MTI/Szigetváry Zsolt)

Az első mérkőzést Madarász Dóra és Andreea Dragoman játszotta. Az első két játszmában összesen hat szettlabdát hagyott kihasználatlanul a Budaörsi SC újonnan igazolt játékosa, a harmadik felvonásban pedig a hálóval sem volt szerencséje a harmadik számú román ellenféllel szemben, így játszmaveszteség nélkül az vendégek kerültek előnybe.

(Dari Helga játszik a romániai magyar Szőcs Bernadett ellen; MTI/Szigetváry Zsolt)

A folytatásban a felnőtt válogatottban idén debütáló Dari Helga mutatkozott be a szép számú hazai közönség előtt (a mérkőzésre ingyenes volt a belépés). A nagykárolyi születésű 20 éves játékos a román csapat legjobbja, Szőcs Bernadette ellen lépett asztalhoz. Az első két játszma a marosvásárhelyi születésű hölgy sikerét hozta, majd a harmadikban 9-0-s előnyt épített ki a budaörsi asztaliteniszező, hogy 11-7 arányban szépítsen. A negyedik szettben Dari „minden mindegy” alapon kezdett el játszani, ám a záró felvonás ismét Szőcsről szólt, így két mérkőzést követően egy győzelemre került Románia a sikertől.

Mintegy negyedórás szünetet követően a harmadik mérkőzésen Póta Georginát és Elizabeta Samarát szólították asztalhoz. Gina fantasztikusan játszott, főleg tenyeres oldalon nyújtott kiváló teljesítményt, alig-alig hibázva gyorsan kettős szettelőnybe került a korábbi párostársa ellen, akinek párjaként a 2015-ös oroszországi kontinensviadalon ezüstérmet szerzett. A harmadik szettben három poént követően Samara feladta a mérkőzést, a hírek szerint vállsérülés miatt, aminek már a meccset megelőző edzésen volt nyoma.

(Madarász Dóra játszik a román Andrea Dragoman ellen ; MTI/Szigetváry Zsolt)

A negyedik összecsapásra ismét a négyszeres Európa-bajnoki ezüstérmes Madarász Dóra lépett asztalhoz, akinek ezúttal az első számú román játékos, Szőcs Bernadette jutott ellenfélül, akinek egy kicsivel kevesebb pihenője volt, hiszen második mérkőzést játszott. Az első szett végén Madarász a szervafogadásnál beverte a könyökét az asztal sarkába, ami miatt tíz perces ápolási szünet következett. A kényszerpihenőből a magyar hölgy jött ki jobban, hiszen gyorsan kiegyenlített. A harmadik felvonásban 5-3-ra vezetett Madarász, azonban innentől kezdve nyolc poént nyert az ellenfél, aki egy játszmára került a győzelemtől, egyben a párharc megnyerésétől. A negyedik szett az elsőhöz és a másodikhoz hasonlóan tizenkilenc pontot, vagyis 11-8-as eredményt hozott, a romániai születésű pingpongos számára.

Szőcs a mérkőzést követően magyarul nyilatkozott a Kossuth Rádió riporterének, Szabó Szilárdnak. Elmondása szerint nem igazán gyakorolja a magyar nyelvet, de természetesen jóban van a magyar válogatott játékosaival, így velük magyarul kommunikál. A hírek szerint Romániában – a nem magyar sajtónak – például nem nyilatkozik magyar nyelven.

(A román Andrea Dragoman játszik Madarász Dóra ellen; MTI/Szigetváry Zsolt)

A regnáló Európa-bajnoki ezüstérmes Románia a szettveszteség nélkül lehozott törökök elleni párharc után a magyar válogatottat idegenben győzte le, így kvalifikálta magát a jövő szeptemberi, svédországi kontinensviadalra.

Bátorfi Zoltán lányainak a sikeres Eb-kvalifikációhoz a selejtező jövő évi folytatásában hazai környezetben mindenképpen le kell győznie Törökországot, mégpedig lehetőleg 3-0-ra, vagy 3-1-re, de jobb szettaránnyal. Amennyiben ez nem jönne össze, akkor csoportharmadikként egy második vonalból érkező ellenfél vár a világranglista-13. magyar női asztalitenisz-válogatottra, amely a párizsi olimpiai kvalifikációt célozta meg, ahová az első lépés Malmöből vezetne…

 

ASZTALITENISZ – NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, A-LIGA – 1. CSOPORT:
Magyarország–Románia 1:3
MADARÁSZ DÓRA (75.) – Andreea Dragoman (94.) 0:3 (–12, –13, –7)
DARI HELGA (297.) – Szőcs Bernadette (26.) 0:3 (–9, –7, 7, –2)
PÓTA GEORGINA (63.) – Elizabeta Samara (36.) 3:0 (4, 5, 0 – a harmadik játszmában feladta Samara)
MADARÁSZ DÓRA – Szőcs Bernadette 1:3 (–8, 8, –5, –8)

 

A selejtezőcsoport állása: 

1. Románia 4 pont (7:1)
2. Törökország 2 p (3:4)
3. Magyarország 2 p (2:6)

 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt