Egygólos szegedi vereség

A MOL-Pick Szeged hazai pályán 25-24-re kikapott a lengyel Orlen Wisla Plock csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, szombaton.

A hazaiak keretéből a horvát Denis Buntic és az izlandi Sigurmannsson hiányzott. A vendégeknél ezúttal is pályára lépett a magyar válogatott kapus, Borbély Ádám.

A kezdés előtt a Szeged szurkolócsoportjának tagjai levették a mezüket, és a mérkőzés első tíz percét csendben nézték, így fejezték ki nemtetszésüket a csapat közelmúltbeli teljesítménye és rossz eredményei miatt.

A magyar együttes szerzett vezetést (2-0), de ezután támadásban több hiba, pontatlanság csúszott a játékába, és a védekezése sem volt kellően hatékony, így a lengyelek – a brazil jobbátlövő, José Guilherme de Toledo vezérletével – fordítani tudtak (3-6), és Juan Carlos Pastor vezetőedzőnek már a 12. percben időt kellett kérnie.

A Plock az első félidő hátralévő részében jól tördelte a szegedi támadásokat, és két góllal vezetett a szünetben (12-14).

Balogh Zsolt, valamint az orosz Dmitrij Zsitnyikov irányításával 15-18 után előbb egyenlíteni, majd fordítani tudott a Szeged (22-19), mert szigorított a védekezésén, támadásban pedig ebben az időszakban minden összejött neki.

A Wisla azonban talpra állt, így a hajrában megint szoros volt az állás (22-22). A hazaiak ismét több lehetőséget kihagytak, Toledo kétszer is betalált, így a lengyelek 25-24-re vezettek, amikor – 56 másodperccel a vége előtt – Pastor ismét időt kért. Az utolsó támadása során a magyar együttes eladta a labdát, így ismét vereséget szenvedett, október közepe óta immár ötödször.

A szegediek hat büntetőt dobtak a találkozón, és ezek közül négyet kihagytak. A Wisla Plocknak ez volt az első győzelme a BL csoportkörében a mostani idényben.

A mezőny legeredményesebb játékosa a brazil Toledo volt, aki 14 lövéséből hetet gólra váltott.

A férfi Bajnokok Ligája csoportmérkőzései a horvátországi Európa-bajnokság után, február közepén folytatódnak.

Férfi Bajnokok Ligája, A-csoport, 10. forduló:
MOL_Pick Szeged – Orlen Wisla Plock (lengyel) 24–25 (12–14)
Szeged, játékvezetők: Mandak, Rudinsky (szlovákok).

Szeged: Sierra, Sego (kapusok), Balogh 6 (2), Bánhidi 3, Blazevic, Bodó 5, Fekete B., Gaber 2, Gorbok, Källman 2, Rodriguez Alvarez, Skube, Sostaric 1, Thiagus Petrus 1, Zubai, Zsitnyikov 4. Edző: Juan Carlos Pastor.

Plock: Borbély, Morawski, Wichary (kapusok), Daszek 1, de Toledo 7, Duarte 4, M. Gebala 3, T. Gebala, Ghionea 1, Ivic, Krajewski, Mihic 1, Obradovic 1, Racotea 4, Tarabochia 1, Zabic 2. Edző: Piotr Przybecki.

Kiállítások: 4, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 6/2, ill. 1/0.

November 29.
PPD Zagreb (horvát)-Rhein Neckar Löwen (német) 30-26 (17-13)
HC Vardar (macedón)-IFK Kristianstad (svéd) 31-15 (14-8)
HBC Nantes (francia)-FC Barcelona Lassa (spanyol) 27-24 (16-11)

A csoport állása:
1. Vardar 18 p
2. Nantes 13 p
3. Löwen 12 p
3. Barcelona 12 p
5. Szeged 9 p
6. Kristianstad 6 p
7. Zagreb 4 p
7. Plock 4 p.

(MTI)

MTI Fotó: Ujvári Sándor