Egygólos vereség a nyitányon

A magyar női válogatott visszafogottabb teljesítményt nyújtott a spliti Európa-bajnokság nyitónapján, és bár nagy hátrányból visszajött a meccsbe, egy góllal kikapott a görögöktől.

A magyar szövetség beszámolója szerint A két rangadó egyike, a megfiatalított, de már a budapesti világbajnokságon is jövőbe mutató játékot nyújtó görögök ellen – ez volt a spliti Európa-bajnokság szombati játéknapjának zárómeccse a magyar válogatott számára.

Gurisatti Gréta szerzett vezetést a mieinknek, de nem sikerült olyan jól az első negyed, mert három görög gól volt a válasz – alig másfél órával azután egyébként, hogy U16-os válogatottunk megnyerte a görögországi világbajnokságot.

Faragó Kamilla és Peresztegi-Nagy Kinga lőtte meg aztán első Eb-gólját, ezzel egyenlített a magyar csapat, amelyből ezúttal Dömsödi Dalma és Farkas Tamara maradt ki.

Sőt, a negyed 5. percében emberelőnybe került Bíró Attila válogatottja, Vályi Vanda lőtte a blokkba – átellenben Margarita Plevritou viszont nagy gólt repesztett a jobb felsőbe, szintén fórban, 3-4. Vasiliki Plevritou aztán a támadóidő lejártakor, a dudaszó pillanatában mattolta a mieinket, ismét két góllal vezetett Görögország.

Mindkét csapatnak akadtak kevésbé szerencsés megoldásai, így amolyan torna elejei volt a színvonal, bármi benne volt a pakliban, jelenthettük ki a félidő felé haladva. 5-3-ra vezettek tehát a görögök két negyed után, a második félidőre Kiss Alexandra jött be a magyar kapuba.

A negyed második percében Chydrioti járt túl az eszén, a háromgólos hátrány már egy kicsit rosszul festett. Gurisatti Gréta szépített aztán, majd egy-egy elhibázott előnyt jegyezhettünk fel, nehezen akart a javunkra fordulni ez a nyitómeccs – de azért bizakodtunk a zárónegyed előtt.

A már harmadik gólját szerző Gurisatti Gréta is, mínusz egy volt már csak, ráadásul Kiss Alexandra védett egy görög akció után, és az is belefért az egyenlítés előtt, hogy Garda Krisztina lövését védje a rivális kapusa – Szilágyi Dorottya ugyanis már nem hibázott, 6-6.

Ninou igen, pontosabban Kiss Alexandra védte bravúrral az ötméteresét, a vezetésért támadhatott a magyar válogatott 1-0 után először. Ez az első két akcióból nem sikerült, a másodiknál jól jött volna (vagy járt volna?) egy büntető, ráadásul aztán Máté Zsuzsanna kipontozódott.

De jól működött a blokk, Vályi Vanda pedig megúszott és nem hibázott – 3-6 után 7-6. Sőt, Gardának csak bejött a távoli löket, pontosabban ezúttal inkább egy okos lapos lövés, két góllal vezetett a magyar válogatott 2 perc 24 másodperccel a vége előtt – időt is kért a görögök kapitánya.

Nos, innentől nem a mieink percei következtek, ugyanis Margarita Plevritou emberelőnyös gólja után testvére, Vasiliki Plevritou egyenlített, hogy aztán 8 másodperccel a vége előtt a harmadik Plevritou, Eleftheria is betaláljon. A fájó az volt igazán, hogy a magyar csapat is megkapta az esélyt a görög gól előtti támadás során, de a fórmegjátszás nem sikerült.

A vége tehát egygólos vereség – nincs veszve a történet, de a hollandok elleni, vasárnapi meccsen még nehezebb dolga lesz a lányoknak.

Európa-bajnokság, Split
Nők, csoportmérkőzések, 1. forduló
A-csoport
Magyarország–Görögország 8-9 (1-3, 2-2, 1-1, 4-3)
Gólszerzők: 
Gurisatti 3, Garda, Peresztegi-Nagy, Vályi, Szilágyi, Faragó, illetve Chydirioti 2, M. Plevritou 2, V. Plevritou 2, E. Plevritou, Xenaki

Csoportbeosztás
A-csoport: Horvátország, Németország, Görögország, Magyarország, Hollandia, Románia
B-csoport: Spanyolország, Franciaország, Izrael, Olaszország, Szerbia, Szlovákia

Csoportmérkőzések
Augusztus 27., szombat
Németország-Románia 15-10
Szerbia-Spanyolország 3-32
Szlovákia-Olaszország 1-26
Horvátország-Hollandia 6-22
Franciaország-Izrael 7-8
Magyarország-Görögország 8-9

Augusztus 28., vasárnap
10:00     Szerbia-Franciaország
11:30     Izrael-Szlovákia
13:00     Románia-Görögország
17:30     Németország-Horvátország
19:00     Hollandia-Magyarország
20:30     Spanyolország-Olaszország

Augusztus 30., kedd
10:00     Szlovákia-Szerbia
11:30     Magyarország-Németország
13:00     Franciaország-Spanyolország
17:30     Horvátország-Románia
19:00     Olaszország-Izrael
20:30     Görögország-Hollandia

Szeptember 1., csütörtök
10:00     Németország-Görögország
11:30     Szerbia-Olaszország
13:00     Románia-Hollandia
17:30     Horvátország-Magyarország
19:00     Spanyolország-Izrael
20:30     Franciaország-Szlovákia

Szeptember 3., szombat
10:00     Magyarország-Románia
11:30     Szlovákia-Spanyolország
13:00     Szerbia-Izrael
17:30     Görögország-Horvátország
19:00     Olaszország-Franciaország
20:30     Németország-Hollandia

Szeptember 5., hétfő – helyosztók, negyeddöntő
A 11. helyért
10:00
A 9. helyért
11:30
Negyeddöntő (A2-B3, B2-A3, A1-B4, B1-A4)
16:00
17:30
19:00
20:30

Szeptember 7., szerda – helyosztók, elődöntő
Az 5-8. helyért
16:00
17:30
Elődöntő
19:00
20:30

Szeptember 9., péntek – helyosztók
A 7. helyért
16:00
Az 5. helyért
17:30
A 3. helyért
19:00
Döntő
20:30

fotó: Kovács Anikó / Mvlsz