Egygólos vereség Dublinban – EL-főtáblás a Ferencváros

A Ferencváros egygólos vereséget szenvedett az ír Shamrock Rovers vendégeként a labdarúgó Európa-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának csütörtök esti visszavágóján, de a múlt héten elért hazai 4-0-s sikerének köszönhetően magabiztosan jutott a sorozat csoportkörébe.

A várakozásoknak megfelelően csendesen csordogált le a mérkőzés első félideje, a Ferencváros ugyanis négygólos előnyének birtokában nyugodtan futballozott, míg a hazaiak ugyan próbálkoztak becsülettel, de nem tudtak komolyan veszélyeztetni. Közvetlenül a szünet előtt Ryan Mmaee szerezhetett volna vezetést az FTC-nek, fejesét azonban bravúrral védte a Shamrock kapusa – számolt be az MTI.

Fordulás után viszonylag hamar felpörgött a mérkőzés, volt gólszerzési lehetősége a hazaiaknak és a vendégeknek is, ám mindkét kapus a helyén volt ezeknél a szituációknál. A néhány percig tartó lendületesebb futball után újfent csökkent kissé az iram és a színvonal is, miközben az edzők cserékkel próbáltak meg frissíteni a csapatokon.

A hajrában a Rovers számos alkalommal veszélyeztetett, már-már a saját tizenhatosához szegezte a Ferencvárost, a nyomás pedig az utolsó percben góllá érett, a csereként beállt Lyons fejesből elért találatával.

A Shamrock összességében megérdemelten nyerte meg a visszavágót, a Ferencváros főtáblára kerülése ugyanakkor nem forgott veszélyben.

Sztanyiszlav Csercseszov együttese Dublinban elsősorban a megnyugtató előnyének megőrzésére törekedett, s bár a 89. percben kapott góllal elveszítette a meccset, így is sorozatban negyedszer szerepelhet valamelyik európai kupasorozat főtábláján.

Az FTC egymást követő második évben játszhat az Európa-liga csoportkörében, az elmúlt négy idényt tekintve harmadszor, egyszer, 2020-ban ugyanis a Bajnokok Ligája főtábláján volt érdekelt.

A csoportkör sorsolását pénteken 13 órakor rendezik Isztambulban, a döntőre pedig május 31-én, a Puskás Arénában kerül majd sor.

A győztes gól:

Európa-liga-selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágó:
Shamrock Rovers (ír)-Ferencváros 1-0 (0-0)
Dublin, 7136 néző, v: Francois Letexier (francia)

Shamrock Rovers: Mannus – Gannon, Hoare, Grace – Finn (Lyons, 64.), O’Neill, Towell (Byrne, 72.), Ferizaj (Tetteh, 71.), Kavanagh (Watts, 72.) – Farrugia, Emakhu (Greene, 64.)

Ferencváros: Bogdán – Wingo, Knoester, Kovacevic, Civic – Esiti (Vécsei, 57.), Laidouni – Auzqui (Marquinhos, 57.), Nguen (Mercier, 71.), R. Mmaee (Boli, 71.) – Traoré (Lisztes, 78.)

gólszerző: Lyons (89.)
sárga lap: Emakhu (34.), Towell (44.), illetve Auzqui (22.), Esiti (54.)

Továbbjutott: a Ferencváros, 4-1-es összesítéssel.

 

fotó: fradi.hu