EHF kupagyőztes a Siófok!

A Siófok KC házigazdaként 26-21-re legyőzte a dán Esbjerg csapatát a női kézilabda EHF Kupa döntőjének szombati visszavágóján, így 47-42-es összesítéssel elhódította a trófeát.

Estavana Polman vezérletével jobban kezdtek a vendégek, de a világbajnok francia Estelle Nze Minko irányításával a hazaiak hamarosan 5-1-es sorozatot produkáltak és fordítottak. Mindkét együttes gyorsan játszott, és mivel az első félidő második felében a Siófok volt pontosabb, a 21. percben először vezetett három góllal – számolt be a szombaton este az MTI.

Az Esbjerg nyolc percig nem talált a hálóba, a házigazdák pedig a horvát Andrea Kobetic vezetésével stabilizálták a vezetésüket, és a szünetben négy találattal jobban álltak.

A meccs utoljára a 38. percben volt szoros, ezt követően kilenc percig ismét nem tudtak gólt dobni a dánok, miközben a Siófok hatszor volt eredményes (22-14). A hazaiaknál a dán Silje Solberg után a román Denisa Dedu is jól védett, és bár az ellenfelük a hajrában egy 5-1-es szériát produkált, az egyenlítésre nem volt esélye, a Siófok magabiztosan nyerte meg a visszavágót.

A dán bajnoki döntős Esbjerg tíz veretlen tétmeccs után kapott ki, az EHF Kupa mostani idényében pedig első alkalommal veszített.

A finálé legértékesebb játékosa Estelle Nze Minko lett, Andrea Kobetic pedig 75 találattal a sorozat gólkirálynője.

Nem szeretnék elemzésekbe bocsátkozni, egyszerűen nagyon boldog vagyok. Elértük a célunkat, megnyertük a kupát! Fantasztikus este volt ez a mai, a szurkolók előtt pedig le a kalappal. Kezdődjön az ünneplés!” – nyilatkozta Tor Odvar Moen, a Siófok vezetőedzője.

A Siófok KC a hetedik magyar klub, amely döntőbe jutott az EHF Kupában, ahol immár hét arany- és nyolc ezüstérem a magyar mérleg.

Az egyszeres dán bajnok és kupagyőztes Esbjerg 2014-ben ezüstérmes volt a második számú európai kupasorozatban, a Siófok viszont már a nyolc közé jutással eddigi legnagyobb sikerét érte el, és végül 13 győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel lett kupagyőztes.

Női EHF Kupa, döntő, visszavágó:
Siófok KC-Team Esbjerg (dán) 26-21 (14-10)
gólszerzők: Nze Minko 7, Kobetic 6, Aoustin 5, González Álvarez 3, Böhme, Jezic 2-2, Elghaoui 1, illetve Jacobsen 6, Polman, Liscevic 5-5, Jörgensen, Sa. Solberg 2-2, Danielsson 1
A párharcot a Siófok nyerte 47-42-es összesítéssel.

A Siófok KC volt a hetedik magyar klub, amely bejutott a női kézilabda EHF Kupa döntőjébe.

Korábban az Alba Fehérvár, a Debrecen, a Dunaújváros, a Ferencváros, a Győr és a Vasas szerepelt a fináléban, ahol immár hét arany- és nyolc ezüstérem a mérleg.

A DVSC a kilencvenes években sorozatban háromszor volt finalista: előbb veszített, majd kétszer győzött. Az ETO 1999 és 2005 között négyszer jutott döntőbe, de mindannyiszor alulmaradt. A legemlékezetesebb magyar érdekeltségű fináléban, 2005-ben a győriek ellenfele a székesfehérvári Cornexi Alcoa volt, amely a 27-21-re elveszített első meccs után 28-19-re győzött a visszavágón.

Legutóbb, 2016-ban a Dunaújváros legyőzte a német Metzingen együttesét a döntőben.

Az eddigi magyar érdekeltségű döntők:
1985: Vorwärts Frankfurt (NDK-beli)-Vasas SC 17-19, 19-13
1986: HC Leipzig (NDK-beli)-Debreceni VSC 16-22, 25-15
1994: Viborg HK (dán)-Debreceni VSC 23-20, 21-24
1995: Debreceni VSC-Baekkelagets Oslo (norvég) 22-14, 22-30
1996: Debreceni VSC-Larvik HK (norvég) 20-23, 18-15
1998: Dunaferr SE-HC SCP Banská Bystrica (szlovák) 26-22, 34-27
1999: Viborg HK-Győri Graboplast ETO KC 21-24, 28-21
2002: Midtjylland HB (dán)-Győri Graboplast ETO KC 25-30, 36-23
2003: Slagelse FH (dán)-Dunaferr SE 22-27, 27-20
2004: Viborg HK-Győri Graboplast ETO KC 27-27, 37-21
2005: Cornexi Alcoa-Győri Graboplast ETO KC 21-27, 28-19
2006: Ferencvárosi TC-Podravka Koprivnica (horvát) 37-36, 33-32
2016: Dunaújvárosi Kohász KA-TusSies Metzingen (német) 26-28, 29-21
2019: Siófok KC-Team Esbjerg (dán) 21-21, 26-21

fotók: MTI/Bodnár Boglárka