Eldar Civic és Nagy Olivér is hosszabbított a Fradival – videó

Eldar Civic meghosszabbította szerződését, illetve Nagy Olivér továbbra is a Ferencvárost fogja erősíteni.

A Ferencváros férfi labdarúgó-csapata két fontost bejelentetést tett a klub honlapján. Pénteken újabb megállapodást írt alá a Ferencvárossal a rutinos és sokoldalú villámgyors balbekk, Eldar Civic.

A bosnyák válogatott játékos két UEFA Európa Liga-, egy Bajnokok Ligája-csoportkör, valamint két magyar bajnoki cím után továbbra is Sztanyiszlav Csercseszov rendelkezésére áll majd.

A labdarúgó-csapat sportigazgatója, Hajnal Tamás szerint Eldar Civic továbbra is komoly segítségére lehet a Ferencvárosnak.

Nagyon örülünk, hogy sikerült megállapodnunk Eldarral, boldoggá tesz minket, hogy továbbra is csapatunk tagja lehet – kezdte Hajnal Tamás. – Ő egy nagyon jó minőséget képviselő balhátvéd, legnagyobb kvalitásai közé tartozik, hogy rendre veszélyes beadásokkal segíti a társakat, szezononként rengeteg gólt készít elő. Tudjuk azt is, hogy miben kell még fejlődnie, ezen fogunk dolgozni. Közös célunk, hogy a folytatásban is olyan sikeresek legyünk, mint amilyenek az elmúlt három évben voltunk. Szeretnénk, hogy ha Eldar ebben továbbra is fontos szerepet töltene be

– zárta gondolatait Hajnal Tamás.

A KISE együttesében nevelkedő Nagy Olivér 2013 nyarán került a Ferencváros kötelékébe. A fiatal tehetség végigjárta a klub utánpótláscsapatait, majd a 2020/21-es szezonban 14 mérkőzésen kapott szerepet az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II-ben, valamint ott volt felnőtt együttesünk Dorog elleni kupamérkőzésének keretében.

Olivér a csapat téli, 2021-es marbellai edzőtáborában az Alhaurín de la Torre CF elleni felkészülési mérkőzésen pályára is lépett, majd a nyári felkészülést is felnőtt csapatunkkal töltötte. Nagy Olivér jelenleg a Soroksár együttesében szerepel kölcsönben, ahol a 2021/22-es idényben eddig 15 bajnoki mérkőzésen, valamint egy MOL Magyar Kupa összecsapáson kapta meg a lehetőséget.

– Nagyon jól érzem magam, abszolút megtiszteltetés, hogy továbbra is a Ferencváros kötelékében szerepelhetek. Ez a szerződéshosszabbítás is egy visszajelzés, hogy jó munkát végzek, és bíznak bennem, úgy gondolom hosszú távon számítanak rám. Ezt a félévet még mindenképp a Soroksárban töltöm, minél több játéklehetőséget szeretnék kapni, hogy bizonyíthassak

 mondta Nagy Olivér.

A fradi.hu összeállítása Eldar Civicről:

A cseh sztárcsapattól a Bajnokok Ligája főtáblájáig

Civic 2019 nyarán érkezett Budapestre a 12-szeres cseh bajnok Slavia Prahatól. A bosnyák válogatott védő első idényében azonnal alapemberré nőtte ki magát. Érkezése után aktív szerepet vállalt a csapat BL-selejtezős menetelésében, majd három mérkőzésen is pályára lépett az Európa Liga főtábláján (2-szer a CSZKA Moszkva, egyszer az Espanyol ellen). Ugyanebben az idényben a bajnokságban 25-ször húzta magára az FTC mezét. A szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett.

Regnáló bajnokként az együttes ismét a Bajnokok Ligája selejtezőjében indult. Civic a Djurgarden, a Celtic, a Dinamo Zagreb, majd a Molde elleni első összecsapáson is a kezdőben kapott helyet. Az idegenben elért 3-3-as döntetlen, majd a hazai pályán lejátszott 0-0 azt jelentette, hogy a Ferencváros 25 év után ismét kiharcolta a Bajnokok Ligája csoportkörében való szereplés jogát. A legrangosabb európai kupasorozat főtábláján a mieink a Barcelonával, a Juventussal és a Dinamo Kijevvel kerültek egy csoportba, de Civic csak az első, Barcelona elleni kinti mérkőzésen lépett pályára.

Civic a 2020/21-es bajnoki idényben megszerezte első gólját a Fradi színiben. Egy ZTE ellen idegenbeli összecsapáson szerzett labdát az ellenfél tizenhatosának előterében, majd ballal parádésan tekert a hosszú felsőbe.

Íme, Civic káprázatos gólja a Zalaegerszeg ellen

Balhátvédünk a bajnokságban 18 alkalommal lépett pályára, melyeken a ZTE ellen lőtt gólja mellett kiosztott hat gólpasszt is, ezzel pedig oroszlánrészt vállalt a 32. bajnoki cím megszerzésében.

Az újabb bajnoki aranyérem azt jelentette, hogy a Fradi ismét megküzdhet az európai kupaporondon való szereplésért. Egészen a Bajnokok Ligája-playoff köréig ment a csapat, ahol végül a Young Boys bizonyult jobbnak, de Civic hat mérkőzésen kapott lehetőséget, melyeken két gólpasszt jegyzett. Ezt követően ismét az UEFA Európa Liga következett, ahol bosnyák védőnk a Bayer Leverkusen, és a Real Betis ellen is pályára lépett, valamint a Celtic elleni mindét összecsapáson ott volt a kezdőcsapatban.

Az idei szezonban az eddig lejátszott 24 bajnoki mérkőzésből Civic tizenhét alkalommal lépett pályára, ebből tizennégyszer a kezdőcsapat tagjaként, ráadásul ezeken a találkozókon öt gólpasszt is kiosztott.

fotó: fradi.hu