Építsük meg a nyarat LEGO®-ból!

A strandolás, vízparti nyaralás mellett néha nem árt egy kis hűvösebb program is, és persze nem szabad megfeledkezni ilyenkor sem az önfeledt játékról. Hogy is maradhatna ki ebből a mindenki által kedvelt LEGO®? Nyissuk meg a nyári szezont egy fergeteges kalanddal! Június 15-én és 16-án építsünk bármit, amiről a nyár jut eszünkbe! Alkossunk együtt a KockaPark lelkes csapatával a Campona földszintjén, az esemény természetesen ezúttal is ingyenes!

A szervezők tájékoztatása szerint a több ízben emlegetett visszaszámlálás már rég elindult, és hamarosan véget is ér az óvodai és iskolai tanév! Amikor végre felkerül a jól ismert “vakáció” felirat elejére a várva várt “V” betű is, akkor hivatalosan is kezdetét veszi a nyár, és kezdődhet a felhőtlen szórakozás!

Június 15-én és 16-án a KockaPark csapata ismét kitelepül a Campona földszintjére, ahol ingyenesen várja egy ízig-vérig nyárias rendezvény a kicsiket és nagyobbakat egyaránt. Építsünk meg bármit LEGO®-ból, ami a nyárhoz köthető! Ehhez hatalmas építési felületet biztosítanak, zöld, illetve kék alaplapokkal, melyek szimbolizálják a füves tájat és a vizet, vagyis kedvenc évszakunk meghatározó elemeit. A többi már a kis építőkre és fantáziájukra van bízva.

Mi jut eszünkbe a nyárról? Strandolás, túrázás, hajókázás, vízi sportok? Esetleg külföldi nyaralás? Nevezetességek, melyekkel ezek során találkoztunk? Itt az ideje, hogy mindezeket megépítsük, teret adva képzeletünknek és a féktelen játéknak! Ne feledjük! Ahogy az összes ilyen kistelepülésre, úgy a mostanira is megéri előre regisztrálni, hiszen 50%-os kuponban részesülünk, ha ezt megtesszük. Ezt egészen június 30-ig válthatjuk be a KockaParkban, belépőjegy vásárlásakor. Érdemes ezt kihasználni, hiszen a fent említett, közkedvelt nyári programok között nem árt majd néha hűsölni is egy kicsit. A reggeltől estig tartó strandolást és kinti mulatságokat nem csak nekünk, de napbarnított bőrünknek is ki kell pihennie. Erre pedig tökéletes lehetőséget nyújt a LEGO® varázslatos birodalma.

További információ:

https://kockapark.com/epitsunk-nyarat-legobol/

https://www.facebook.com/events/682255388893341/