Érdi Mári parádés: bekerült a döntőbe a világkupán

Fantasztikus teljesítményt ért el Érdi Mári a Miamiban rendezett világkupán: mindhárom szombati futamban dobogós helyen végzett, így a 21-ről a 8. helyre jött fel. Ez egyben azt jelenti, hogy indulhat a vasárnapi döntőben. Jól szerepelt a többi magyar versenyző is, Vadnai Benjamin a 22., Vadnai Jonatán a 30. lett az összetettben; a 470-essel induló magyar páros – Gyapjas Zsombor és Gyapjas Balázs – pedig a 22. helyen fejezte be a versenyt.

A Magyar Vitorlás szövetség vasárnap délelőtti tájékoztatása szerint szombaton bravúros teljesítményt nyújtott Érdi Mári a világkupán Miamiban. A Laser Radiállal versenyző magyar sportoló a 21. helyről várta a három szombati futamot, amelyeken – sorrendben – 2., 1., illetve 3. helyen végzett. Ezzel az összetettben feljött a 8. helyre, így indulhat a vasárnapi döntőben, más néven éremfutamon (Medal Race).

Parádés teljesítmény

Érdi Mári teljesítményét nagyon nehéz megfelelő szavakkal méltatni. Szerdán ugyan egy futamgyőzelemmel kezdte a világkupaversenyt, de aztán két futam erejéig gyengébben szerepelt. Majd fokozatosan javuló teljesítménnyel felkapaszkodott a 21. helyre összetettben, ám még akkor is 20 pontnyira volt a tizediktől, vagyis attól, hogy bekerüljön az éremfutamba. Elvileg akkor még négy futam volt hátra, de a pénteki viharos szél miatt kimaradt versenynap miatt csökkenő futamszám tovább nehezítette a helyzetét. Érdi Mári már sokszor megmutatta milyen kitűnő és lélekben is erős versenyző, ezt most is bizonyította. (Jellemző rá, hogy január elején a Hunsail.hu-nak azt mondta, hogy az motiválja a legjobban, ha valami nem jön össze.)

A szombati három futamon parádésan vitorlázott, a pontokat nézve még az éllovas világbajnok, a két futamot is megnyerő brit Alison Youngnál is jobban szerepelt. Vagyis a nap hőse egyértelműen Érdi Mári lett. Matematikailag kizárólag Alison Youngot és a második helyen álló belga Emma Plasschaertet nem érheti utol a a dupla ponttal számító éremfutamokban. (Erről a versenyről magyar idő szerint várhatóan vasárnap 18 órától – élő közvetítés lesz az interneten.) Akárhogy végződik is a verseny a számára, ezen a szombati napon Miamiban megmutatta, hogy bármire képes a legnagyobb menők ellen is. Bizonyította ezt már máskor is, de ilyen látványosan még soha. Ráadásul még csak húszéves.

2018 WORLD CUP SERIES MIAMI

Helytálltak a többiek is

Érdi Mári mellett a másik három magyar egység is jól szerepelt. Szombaton a Laser Standarddel versenyző Vadnai Benjamin jónak mondható 34. és 22. helyek közé nagyszerű versenyzéssel egy kiváló második helyet is szerzett, amelyekkel összetettben feljött a 22. helyre, felülmúlva a tavalyi versenyen futott szintén kitűnő eredményét. Öccse, a szintén Laser Standarddel induló Vadnai Jonatán 23., 33 és 46. helyeivel 30. helyen végzett a hetvenhajós világkupa mezőnyben, ami húszévesen szintén nagyszerű teljesítmény.

A Gyapjas-testvéreknek az erős szélben kevés esélyük volt a gyengébbik felszerelésükkel: Balázs és Zsombor küzdött becsülettel mindhárom futamon és végeredményben a 22. helyen fejezték be életük második világkupaversenyét.

A Miami világkupáról:

A Miamiban rendezett verseny folytatása az olimpiai osztályok világkupa-sorozatának, amely tavaly Japánban, Gamagori vízein kezdődött. A következő verseny Európában, a franciaországi Hyeres-ben lesz, majd június elején Marsailles-ben a döntőnek nevezett eseménnyel zárul.

Miamiban négy magyar egység állt rajthoz: Érdi Mári Laser Radiállal, Vadnai Benjamin Laser Standerddel indult, ahogy testvére, Vadnai Jonatán is, valamint a Gyapjas testvérek – Zsombor és Balázs -, akik a 470-es osztályban indultak.

Élsportolók támogatása:

A magyar élsportolók közül Érdi Mári felkészülését 2017-ben nettó 22 millió forint összegű eszközbeszerzéssel, 8 millió forint felkészülési támogatással és havi 100 ezer forint Gerevich-ösztöndíjjal segítette a Magyar Vitorlás Szövetség. Vadnai Jonatán és Vadnai Benjamin 2017-ben az MVSZ-től a 32 millió forint értékű eszköz (többek között 4 darab Laser standard) mellett további16 millió forintot és a Gerevich ösztöndíjból havi 160 ezer forintot kapott. Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor 2017-ben a Gerevich ösztöndíjból havi 80 ezer forinthoz, az eszköztámogatásból 10 millió forint értékben 2db 470-es hajóhoz jutottak, a felkészülésükhöz pedig 6 millió forint támogatást kaptak a szövetségtől.

fotók:
Richard Langdon / Sailing Energy / World Sailing
Jesus Renedo / Sailing Energy / World Sailing