Értékes magyar győzelem az Eb-n

A magyar női kézilabda-válogatott szerdán 32-26-ra legyőzte a spanyol csapatot a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, így két pontot visz magával a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjébe.

A spanyolok az öt-egyes védekezési felállással eleinte nehéz feladat elé állították a magyarokat, akik ennek ellenére 4-2-re vezettek, ám ezt követően hátrányba kerültek (4-5). A Ferencváros játékosa, Nerea Pena, illetve a Siófok jobbátlövője, Mireya González Álvarez már ebben az időszakban is betalált a spanyol együttesben.

A folytatásban Kiss Éva egy hétméterest, majd a kipattanó után az ismétlést is hárította, csapata pedig visszavette a vezetést, sőt egy 6-1-es sorozat után az ellenfélnél Carlos Viver szövetségi kapitány a huszadik percben időt kért (12-8).

Kiss Éva újabb bravúrokat mutatott be, de a spanyolok átálltak a hatos védőfalra, ezért a magyaroknak távoli átlövésekre vagy betörésekre volt szükségük, a beállót szinte lehetetlen volt megjátszani. Háfra Noémi úgy gondolta, hogy ezzel elérkezett az ő ideje, és négy góljával nem engedte felzárkózni a riválist. Mivel csapattársai is remekül teljesítettek – elsősorban támadásban -, a szünetben már öt találattal vezettek.

A második félidő elején Silvia Navarro, a spanyolok tapasztalt kapusa kiválóan védett, és néhány játékvezetői ítélet is nehezítette a magyarok dolgát. Amikor azonban túlléptek ezeken a nehézségeken, tovább növelték előnyüket, így Viver megint időt kért (23-15).

A 39. percben, amikor Planéta Szimonetta a hatodik büntetőjét is értékesítette, a magyarok már tízzel vezettek, majd egy emberhátrány és az ellenfél háromgólos sorozata után megint lendületbe jöttek. A vége előtt 16 perccel elfogyott a spanyolok időkérési lehetősége, és tetemes hátrányuk tudatában számos alkalommal levitték kapusukat támadásban, ezzel létszámfölényes helyzetet teremtettek, de labdaszerzés után a magyarok többször is az üres kapuba lőttek.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány minden cserejátékosának lehetőséget adott, így a különbség csökkent, de a meglepően magabiztos magyar sikerhez nem férhetett kétség.

A kapusok közül Kiss Éva 31, Bíró Blanka pedig 25 százalékkal védett.

A spanyolok legeredményesebb játékosa Carman Martín volt hat találattal, Nerea Pena kettő, Mireya González három góllal zárt.

A két csapat 22. alkalommal találkozott egymással, hat döntetlen és öt spanyol győzelem mellett ez volt a 11. magyar siker.

Brestben, a D csoportban a címvédő norvég válogatott nagy meglepetésre simán, nyolc góllal kikapott Romániától, így pont nélkül jutott a középdöntőbe.

A Montbéliard-ban rendezett mérkőzésen a mezőny legeredményesebb játékosa Planéta Szimonetta volt nyolc góllal.

A magyar együttes múlt szombaton 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, majd hétfőn 24-18-ra legyőzte Horvátországot, így a C csoport második helyén végzett. A középdöntő II. csoportjában, Nancyban a németekkel, a románokkal, valamint a címvédő norvégokkal találkozik majd a válogatott, onnan az első kettő jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

Eredmény, csoportkör, 3. (utolsó) forduló, C csoport
Magyarország-Spanyolország 32-26 (19-14)
Montbéliard, 2500 néző, v.: Mosorinski, Pandzic (szerbek)

Magyarország: Kiss É. – Lukács 4, Kovács A. 3, Planéta 8, Mészáros 1, Kovacsics 3, Schatzl 5, cserék: Háfra 5, Tóvizi, Tóth G. 2, Pálos-Bognár 1, Kazai, Orbán, Bíró, Szabó L., Szalai
szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

lövések/gólok: 47/32, illetve 44/26
gólok hétméteresből: 7/6, illetve 8/4
kiállítások: 8, illetve 4 perc

 

korábban:
Hollandia-Horvátország 34-23 (17-10)

A csoport végeredménye:
1. Hollandia 6 pont
2. Magyarország 4
3. Spanyolország 2
4. Csehország 0

D csoport (Brest):
Románia-Norvégia 31-23 (18-12)

korábban:
Németország-Csehország 30-28 (16-16)

A végeredmény:
1. Románia 6 pont
2. Németország 4
3. Norvégia 2
4. Csehország 0

Állás a középdöntőben:

I. csoport (Nantes):
1. Oroszország 4 pont
2. Szerbia 2 (51-47)
3. Franciaország 2 (48-46)
4. Svédország 2 (51-51)
5. Dánia 2 (55-59)
6. Montenegró 0

II. csoport (Nancy):
1. Románia 4 pont (60-47)
2. Hollandia 4 (56-52)
3. Magyarország 2 (57-54)
4. Németország 2 (57-61)
5. Spanyolország 0 (53-60)
6. Norvégia 0 (55-64)

(MTI)

 

fotó: MTI/Kovács Tamás