Értékes soproni győzelem, pályaelőny a negyeddöntőben az Euroligában

Az előző idényben ezüstérmes Sopron győzött a lett Riga vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga 14., utolsó fordulójában, ezzel csoportmásodikként jutott tovább a negyeddöntőbe, amelyet pályaelőnnyel kezd majd.

A 7/6-os győzelmi mérleggel rendelkező soproniak annak a tudatában utaztak el a 8/5-ös mutatónál tartó Rigához, hogy ha győznek, akkor csoportharmadikként vagy akár másodikként zárnak – ehhez már pályaelőny is társul -, ha viszont kikapnak, akkor negyedikként jutnak tovább a negyeddöntőbe – számolt szerda este az MTI. Utóbbi már csak azért sem lett volna szerencsés, mert a negyedik helyezettre a másik nyolcas győztese, a 12/1-gyel büszkélkedő orosz Jekatyerinburg várt, amely bronzérmes lett Sopronban a tavaly áprilisi Final Fourban.

A B csoportot már korábban megnyerte a Dinamo Kurszk, s az oroszok mögött a török Fenerbahce, a Riga és a Sopron jutott be a rájátszásba. Az üldözők sorrendje azonban a zárókörben dőlt el.

Ami a két gárda egymás elleni mérlegét illeti, az előző három találkozóból a Sopron kettőt megnyert a Riga ellen, legutóbb decemberben hazai pályán 68-55-re.

A negyedik összecsapás rengeteg kosárral és kiváló soproni játékkal indult, 10 perc alatt 57 (!) pontot láthatott az Elektrum Olimpiskais Centrs közönsége. A főként Candice Dupree pontjaival megnyert nyitónegyedet követően többször is hat ponttal elhúzott a magyar bajnok, melyben a spanyol Queralt Casas és a szerb Aleksandra Crvendakic is remekelt. A nagyszünetben már 38-48 volt az állás.

Térfélcsere után a vendégek magabiztosan tartották a különbséget, Dupree ekkor már 15 pontnál tartott. Az 56-67-ről induló zárószakaszban a Riga még egyszer felzárkózott hat pontra (68-74), de ennél közelebb már nem tudott Roberto Iniguez csapatához férkőzni.

A Sopron arról tájékoztatta az MTI-t, hogy mivel a gárda kétszer megverte a Rigát, azonos pontszám esetén megelőzi a letteket, ráadásul a francia Carolo Basket hosszabbítás után bravúrral legyűrte a már negyeddöntős Fenerbahcét, s a hármas minitabellából a Sopron került ki csoportmásodikként a Dinamo Kurszk mögött. Ez azt jelenti, hogy a magyar együttes az A jelű nyolcasban várhatóan harmadik francia Bourges-zsal találkozik a negyeddöntőben, és pályaelőnnyel kezdi meg az egyik csapat második sikeréig tartó párharcot március 5-én.

Eredmény:

B csoport, 14. forduló:
Riga (lett)-Sopron Basket 71-79 (27-30, 11-18, 18-19, 15-12)
A magyar csapat legjobb dobói: Dupree 23, Casas 14, Turner 14, Crvendakic 12