Európai szinten is meghatározó versennyé nőtte ki magát a Győr SCITEC Open

Szerdán kezdődött 2017 utolsó nagy nemzetközi úszóversenye, a dániai rövid pályás Európa-bajnokság, de Koppenhága mellett Győrre is érdemes lesz figyelni a napokban, ahol szintén most zajlik a VIII. Győr SCITEC Open.

A szervezők tájékoztatása szerint bár idén az Eb-vel azonos időpontban kerül sor a viadalra, ez a létszámon nem érezteti a hatását, mivel várhatóan legalább 800 úszó szerepel majd a SCITEC Openen szombatig.

Nyugodtan mondhatom, hogy európai szinten is az egyik legjobb versennyé nőtte ki magát a győri, ahova még Indiából is érkezik induló. A cikluszáró versenyek közül ez az egyik legnívósabb, a futamokon a nemzetközi szövetség (FINA) által delegált bírók szerepelnek, az itt elért időkkel pedig Európa- és világbajnokságokra lehet nevezni. Tavaly többek között Verrasztó Evelyn és Kapás Boglárka is részt vett a SCITEC Openen, és bár idén ők az Európa-bajnokságot választották, az utánpótlás számára ez egy kiváló lehetőség, hogy megméressék magukat a többek között Dániából, Lengyelországból, Romániából és Svájcból érkező riválisokkal szemben. Biztos vagyok benne, hogy idén is alig lehet majd beférni az uszodába” – mondta Petrov Iván, a Magyar Úszó Szövetség utánpótlás-kapitánya, a Győri Úszó SE vezetőedzője, a verseny főszervezője.

A SCITEC Magyarország, mint névadó szponzor idén negyedik alkalommal támogatja a versenyt, és ezt a hagyományt a jövőben is folytatni kívánja.

Rendkívül fontos számunkra ez a verseny és általában az úszósport támogatása is, hiszen a SCITEC prémium minőségű táplálék-kiegészítővel rendkívül jól tudjuk segíteni a versenyzők egyéni felkészülését, fejlődését. A tiszta, doppingmentes sport elkötelezett támogatójaként, Európa egyik legfejlettebb élelmiszerbiztonsági rendszerét hoztuk létre, így sportolóink kemény munkáját minden esetben a legjobb minőségű, biztonságos termékekkel segítjük. Az utánpótlás korosztály támogatását kiemelten fontosnak tartjuk, ezért is nagy öröm számunkra, hogy a fiatalok, a jövő reménységei ilyen szép számmal indulnak az idei SCITEC Openen” – emelt ki Szász Máté, a SCITEC Magyarország közép-európai kereskedelmi igazgatója.

A versenyen szerda délután 400 m vegyesen, valamint női 800 és férfi 1500 m gyorson már érmeket osztottak, de az igazi „nagyüzem” csütörtök délelőtt indul be, és egészen szombat estig tart.