Ezreket vonz a XXIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó

Ez a hétvége sok ezer gyereknek és felnőttnek a sportról szól: szeptember 14–15-én zajlik ugyanis a Nagy Sportágválasztó, ahol több mint 100 sportágat próbálhatnak ki ingyenesen az érdeklődők. Mindezt olimpiai, világ- és Európa-bajnokok illusztris társaságában. A mai nap mérlege: lelkesen együtt mozgó, óriási tömeg, sztárparádé és fergeteges hangulat. Holnap ugyanilyen lendülettel folytatjuk!

A szervezők tájékoztatása szerint az óvodai és iskolai gyermekcsoportok szervezett látogatásával indult pénteken a Nagy Sportágválasztó. A kicsik és nagyok nyílt edzéseken vehettek részt, ahol profi edzők mutatták meg nekik az adott sportág alapjait. Emellett rengeteg sportbemutatóra is sor került. A látogatók a mozgás mellett olimpiai, világ- és Európa-bajnokokkal beszélgethettek és sportolhattak együtt, és természetesen rengetegen kértek autogramot is kedvenceiktől. A Sportágválasztó holnap a családi nappal folytatódik.

A rendezvény legfőbb célja kedvet csinálni a rendszeres mozgáshoz, és segíteni abban, hogy minden látogató megtalálja a hozzá illő mozgásformát. A sportágak között hagyományosak és kevésbé ismertek is megtalálhatók. Utóbbiak többek között azért érdekesek, mert a magyarok közülük több sportágban is a világ élvonalában vannak, bár erről kevesebbet hallunk.

Egy kis ízelítő a 104 kipróbálható sport közül:

  • vízilabda,
  • sporthorgászat,
  • gördeszka,
  • teke,
  • asztalitenisz,
  • szinkronúszás,
  • műkorcsolya,
  • sportlövészet,
  • vitorlázás,
  • zumba,
  • ökölvívás,
  • SUP,
  • sárkányhajó,
  • taekwondo,
  • krikett.

Az esemény második, egyben utolsó napja igazi csemegét tartogat a focirajongók számára. Szombaton 10 órakor a Sportágválasztó színpadán izgalmas szócsatát vív Botka Endre, az FTC labdarúgója és Gróf Dávid a Budapest Honvédból. A találkozást az teszi különösen érdekessé, hogy aznap este sorsdöntő bajnoki mérkőzést játszik a két csapat. A tét óriási: a Fradi jelenleg az első, a Honvéd pedig a második helyen áll.

XXIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó rendezvényinformációk:

Időpont: 2018. szeptember 14–15., 9–17 óra
Helyszín: Merkapt Sportközpont, Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/a

A rendezvény ingyenesen látogatható.
További információk a www.sportagvalaszto.hu weboldalon találhatók.