Felegyi Gábor az új főtitkár a Magyar Asztalitenisz Szövetségnél

Február 5-től a leköszönő Paár Dávid helyett Felegyi Gábor látja el a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) főtitkári teendőit.

Paár Dávidot 2016 augusztusában nevezték ki a MOATSZ sportigazgatói pozíciójára – előtte többek között a soproni Turris SE vezetőedzőjeként, azután a szövetség szakmai és edzőbizottsága elnökeként dolgozott -, majd tavaly februárban a MOATSZ főtitkára lett. Elmondása szerint kizárólag magánéleti okból távozik, s a sportágtól nem is szeretne teljesen eltávolodni.

Utóda Felegyi Gábor lesz, akit az asztaliteniszhez eddig nem fűzött szorosabb szál, ez azonban szerinte előnyökkel is szolgálhat.
Ha az ember a sportágon kívülről érkezik, megvannak azok a letisztult elképzelései, hogy hogyan is álljon hozzá a kapott feladathoz, hogyan oldjon meg különböző nehézségeket, és hogyan kommunikáljon a sportágon kívüli szereplőkkel, valószínűleg hatékonyabban, mintha a sportágon belülről érkezne. Nagy kihívás lesz ez a számomra” – idézte a MOATSZ közleménye Felegyi Gábort.

Az új főtitkár elárulta, hogy az elképzelések szerint ő a MOATSZ-nak mint szervezetnek a vezetéséért lesz felelős, a sportági ügyekben pedig egy szakmai igazgató segíti majd a munkáját, aki azokban a kérdésekben, amelyekben ő kevésbé kompetens, támogatni tudja a döntéshozatalt.

(MTI)