Felkészülés a jövőre – vízen és parton egyaránt

Ismét felpezsdül a balatonkenesei Kenese Marina-Port kikötő: szeptember 3-5. között itt lesz Magyarország legnagyobb vízen és vízparton rendezett hajókiállítása, az évek óta egyre több látogatót és kiállítót vonzó Balaton Boat Show.

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a kiállítás jelentőségét mutatja, hogy az érdeklődők közel 100 hajót nézhetnek meg természetes közegében, a vízen. A kiállítás nem csak rendszeresen vitorlázóknak, hajózóknak nyújt különleges programot, hanem mindenkinek, aki szeret vízközelben lenni, legyen szó a Balatonról vagy a többi magyarországi tóról, folyóról.

Idén is nagy érdeklődés kíséri majd a szervezők szerint Magyarország legnagyobb vízi kiállítását, a Balaton Boat Show-t, amelynek – a korábbi évekhez hasonlóan – a balatonkenesei Kenese Marina Port komplexum ad helyet. A kiállítás szeptember 3-án, pénteken kezdődik és szeptember 5-ig, vasárnapig tart.

Fókuszban a naptár

A huszonhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Balaton Boat Show minden évben különleges helyet foglal el a naptárban.

A főszezonnak a végéhez közeledik szeptemberben, de ez jó alkalom arra, hogy megkezdődjön a felkészülés a következőre. Egyúttal egy remek nyárzáró program mind a hajósok, mind a vitorlázók számára. Persze nem csak nekik, hanem mindenkinek, akik szeretik a vízparti időtöltést” – mondta Rápolthy Edit, a kiállítás igazgatója.

Hozzátette:

A felkészülés azért is indokolt a következő szezonra, mert világszerte, így Magyarországon is nagyon sokan érdeklődnek a hajók iránt, éves szinten két számjegyű növekedésről beszélhetünk. A kiállítóktól származó információk alapján elmondható, hogy azoknak a vevőjelölteknek, akik jövőre már az új hajójukkal szeretnének vízre szállni, idejében lépniük kell. Könnyen előfordulhat az erős globális és magyarországi kereslet miatt, hogy aki idén ősszel nem adja le a megrendelést, az csak 2023-ban jut hozzá a hajójához.

Víz, part és sok minden más

A kiállítók az idén is kitettek magukért. Közel 100 hajóból áll a Balaton Boat Show flottája, ennyi hajó lesz “kiállítva”. Ezen belül 41 különböző vitorlás- és több mint 50 motoros vagy elektromos hajó várja majd az érdeklődőket. Bemutatásra kerül például egy katamarán vitorlás is, de emellett számos 45 láb fölötti hajó is megjelenik a kenesei kikötőben az ismert nemzetközi márkáknak és a magyar gyártóknak köszönhetően. A hajódömping mellett gumicsónakok, vízi sporteszközök ugyanígy “felvonulnak” a kiállításon.

A korábbi évekhez hasonlóan a kiegészítők teljes tárházának is helyet ad a kiállítás, azaz a parton is rengeteg látnivaló lesz. Hajózási felszerelések, műszerek, karbantartáshoz szükséges eszközök, anyagok, festékek, ruházati termékek is szerepelnek a kínálatban, de a kikötőkben különböző szolgáltatásokat nyújtó cégek, például hajók bérbeadásával foglalkozó társaságok is szélesítik a palettát. A parti kontingenst erősíti továbbá a kiállítás exkluzív autós partnere, amely BMW- és Mini modellekkel tesztvezetést biztosít az érdeklődők számára.

Mik debütálnak a Balaton Boat Show-n?

Az idei Balaton Boat Show-n rengeteg újdonsággal találkozhatnak a látogatók: több mint 20 premier kerül bemutatásra, köztük még eddig kiállításon sosem látott hajók és hajózáshoz kapcsolódó újdonságok, vízisporteszközök is megtalálhatók lesznek az idei rendezvényen. Csúcsteljesítményű elektromos motoros hajók, 40 lábas túrakatamarán, több 40-50 lábas vitorláshajó, elektromos és foil szörfdeszkák, különleges kialakítású horgászcsónak és még sok más érdekesség várja a kiállítás látogatóit.

Idei premierek: https://balatonboatshow.hu/wp-content/uploads/2021/08/BBS-PREMIEREK.pdf

Kiállítók: https://balatonboatshow.hu/kiallitoi-lista/

NYITVATARTÁS:

  1. szeptember 3. Péntek 10:00 – 18:00
  2. szeptember 4. Szombat 10:00 – 18:00
  3. szeptember 5. Vasárnap 10:00 – 17:00

CÍM: Kenese Marina-Port, 8174 Balatonkenese, Kikötő utca 2-4

További információ:

kiallitas@yacht.hu