Figyelem nélkül nincs gyerekkor – videó

A Kontroll nélkül című, megrázó erejű film egy agressziókezelési problémákkal és poszttraumás stresszel küzdő kislány szemén keresztül mutatja be, milyen gyermekvédelmi gondoskodásban felnőni.

A film forgalmazója ezért a közelgő Mozinet Filmnapok ideje alatt október 17-20. között a Puskin Moziban gyűjtést szervez a Világszép Alapítvány javára. A Mozinet maga is az adományozók közé áll és minden, a Kontroll nélkül-re a Puskinban megvásárolt jegy után 500 forinttal egészíti ki a helyszínen gyűjtött adományt. Magyarországon körülbelül 23.000 gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban. A családjukból kiemelt, traumatizált gyerekek alapvető hátránnyal indulnak az életben.

A szervezők közlése szerint Nora Fingscheidt megrázó erejű filmjében, a Kontroll nélkül című alkotásban a kilencéves Benni szeretetéhes, rettenetesen nehezen kezelhető kislány – az állami szervek tanácstalanul egymás között adogatják, szélsőséges agressziójával ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig ő csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját, aki lemondott róla. A film Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre minden igyekezet ellenére az ellátórendszer nincsen felkészülve, és azokét a szülőkét, akik nem tudnak megbirkózni az agresszió kihívásaival.

A forgalmazó számára kiemelten fontos ez a film és a témája, ezért az október 17-20. között megrendezendő Mozinet Filmnapok ideje alatt a Puskin Moziban gyűjtést szervez a Világszép Alapítvány javára. A Mozinet maga is az adományozók közé áll, ezért minden, a Kontroll nélkül-re a Puskinban megvásárolt jegy után 500 forinttal egészíti ki a helyszínen gyűjtött adományt. Az adomány a Világszép Alapítvány krízisalapjához kerül, amelyből pszichológiai támogatást vagy éppen ügyvédi segítséget tudnak finanszírozni nehéz helyzetbe került gyerekek számára.

Magyarországon körülbelül 23.000 gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban. A családjukból kiemelt, traumatizált gyerekek alapvető hátránnyal indulnak az életben. A Világszép Alapítvány számára fontos, hogy hosszú távon jelen legyenek a gyerekek életében, biztonságos pontot adva kiszámíthatatlansággal, bizonytalanságokkal, folytonos változással teli mindennapjaikban. Igyekeznek a fiatalok életkorához, helyzetéhez és céljaihoz illeszkedő, egyénre szabott programokat biztosítani, az óvodásoktól, kisiskolásokon, kamaszokon át a fiatal felnőttekig kapcsolódnak a gyermekvédelmi gondoskodásban élőkhöz.

Nora Fingscheidt megrázó erejű filmje Ezüst Medve-díjat kapott a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, legutóbb a miskolci CineFest közönségdíjas filmje lett, és ez Németország hivatalos Oscar-nevezése. Hazánkban a Kontroll nélkül legközelebb a Szemrevaló Filmfesztiválon lesz látható október 5-én a Művész moziban, ahol a vetítés után szakemberekkel lesz beszélgetés. A film premier előtt megtekinthető lesz a Mozinet Filmnapokon, majd 2019. november 7-től országosan vetítik a mozik.