Fucsovics Márton korai búcsúja Rómában

Fucsovics Márton az első fordulóban kiesett vasárnap a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében.

A világranglistán 36. magyar a 14. helyen kiemelt georgiai Nikoloz Baszilasvilivel (17.) csapott össze, akit egy hónapja 7:5, 3:6, 6:1-re legyőzött Monte-Carlóban. A két játékos hatodszor találkozott egymással, Fucsovics 4-1-re vezetett a párharcukban – számolt be vasárnap az MTI.

Az olasz fővárosban az MTK teniszezője csak 0:2-nél tudott szépíteni, emellett háromszor is elvesztette az adogatását, így 28 perc alatt szetthátrányba került. A folytatásban Baszilasvili megint 2:0-ra elhúzott, ám Fucsovics ezúttal kiegyenlített, majd ellenfele 5:2-nél már a győzelem küszöbén állt. A magyar játékos 5:3-ra felzárkózott, aztán meccslabdát hárítva brékelte riválisát. A játszmát lezáró rövidítésben 1-1 után Fucsovics csak egy labdamenetet nyert, így végül a gerorgiai ünnepelhetett. A találkozó 1 óra 40 percig tartott.

Ez ma így sikerült. Nem kifogás és nem is magyarázkodás, de most jött ki az elmúlt hetek okozta fáradtság. Fizikálisan és mentálisan sem voltam elég friss ahhoz, hogy az idén harmadszor is legyőzzem Basilashvilit, aki azért egy top 20-as játékos. Most két nap pihenő, regenerálódás, töltődés, aztán készülünk Genfre és a Garrosra.
🙏🎾💪” – értékelte a mérkőzés után közösségi oldalán Fucsovics Márton.

Eredmény:

férfiak, 5,2 millió euró (1,6 milliárd forint) összdíjazás:

1. forduló (a 32 közé jutásért):
Nikoloz Baszilasvili (georgiai, 14.)-Fucsovics Márton 6:1, 7:6 (7-2)