Füredi Rebeka és Patakfalvy Luca indul a taekwondo vb-n

A május 15-19-ig rendezendő felnőtt taekwondo világbajnokságon két magyar lesz érdekelt. Mindketten az utolsó előtti nap lépnek pástra Manchesterben.

A magyar szövetség keddi közlése szerint az olimpia előtti év egyik legfontosabb, de mindenképp legtöbb világranglista pontot adó versenyét rendezik május közepén az angliai Manchesterben. A G12-es besorolású felnőtt világbajnokságon a negyedik napon, szombaton lesz érdekelt a két magyar induló, Füredi Rebeka (67 kg) és Patakfalvy Luca (53 kg). A lebonyolítás értelmében a döntőt vasárnap rendezik.

Két évvel ezelőtt Dél-Koreában közel kétszáz ország ezernél is több sportolója indult a vb-n és idén is gigamezőny várható. Nem csoda, hiszen az olimpia után itt lehet a legtöbb pontot szerezni, ami az ötkarikás játékok előtt egy évvel nagyban befolyásolja a kvalifikációs végjátékot. Tokióra a világranglista első öt helyezettje jut ki közvetlenül, a fennmaradó helyeket jövő tavasszal lehet kontinentális kvalifikációs tornán megkaparintani.

Idén kis csapattal veszünk részt a világbajnokságon. A két indulónkon kívül azok, akik még aspiráltak a részvételre, nem tudták a szükséges eredményeket produkálni és teljesíteni a válogatási feltételeket, így végül fájó szívvel két főre redukáltuk a keretet – mondta a csapat méretéről Patakfalvy Miklós, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke.

Rebeka több éve már a felnőtt mezőnyben szerepel és a súlycsoportonkénti legjobb 32 versenyző meghívásával rendezendő Grand Prix sorozat résztvevője. Luca egy év alatt nagyjából ötszáz helyet jött előre a világranglistán, ez is mutatja, milyen potenciál rejlik benne és hosszú távon milyen sokra viheti majd – nyilatkozta Galambos Bence válogatott edző, hozzátéve, mindketten elérhetnek jó eredményt, de csak az adott napi forma dönt majd a nüanszokról, amik egy-egy mérkőzés végkimenetelét befolyásolhatják. A legjobbakat kiemelve készítik el a sorsolást, egyenes kieséses rendszerben derül fény a végső győztes kilétére.

Elég izgatott vagyok ilyen közel a világbajnoksághoz – mondta a második nagy világeseményére készülő Füredi Rebeka (balra), akinek a felnőttek között eltöltött ideje alatt már volt lehetősége belekóstolni az olimpiai, vb- és Eb-érmesek elleni mérkőzések légkörébe. – Nagyon magasak az elvárásaim magammal szemben, de nem akarok elkiabálni semmit. Szeretném megmutatni, hogy ott a helyem a legjobbak között.

Jó formában érzem magam – mondta a tizennyolc éves Patakfalvy Luca (jobbra), aki a világranglista tizenhetedik helyéről várja első felnőtt világbajnokságát. – Tokió a cél, addig minden verseny csak egy állomás, de ez az egyik legfontosabb. Konkrét elvárást nem is támasztok magammal szemben, szeretném érezni, hogy egyre közelebb kerülök az élvonalhoz és a kvalifikációs lehetőséghez.

Taekwondo Világbajnokság, Manchester, 2019. május 15-19.

Magyar program:

Május 18., szombat Füredi Rebeka (67 kg) és Patakfalvy Luca (53 kg)

Május 19., vasárnap: döntők