Görbe Soma második versenye a nagyok között

Valenciában, a Ricardo Tormo nevű pályára tért vissza a European Talent Cup mezőnye a hétvégén.

A Sport & Events Management keddi tájékoztatása szerint Görbe Soma a legutóbbi verseny óta nagyon sokat készült a következő megmérettetésre. Mivel életében most indul először a pre moto3-as kategóriában, fontos, hogy minél többet tudjon a versenyek között is motorozni. Valencia előtt Soma a Hugaroringen készült, folyamatosan javuló köridőkkel és egyre jobban megszokva a motort.

Az indulás előtt óriási pozitív meglepetés érte a csapatot, ugyanis egy hihetetlen baráti összefogás eredményeként megvették Somának az új kipufogóját, ami sokat lendített technikailag a motoron. A titkos jó tettben az egyik legnépszerűbb magyar zenekar a Kowalsky meg a Vega tagjai és részt vettek, akik mostantól hivatalosan is szeretnék segíteni a fiatal motoros tehetség karrierjét.

Soma a szabadedzések és a kvalifikáció között több, mint 2 mp-es fejlődést hajtott végre és szombaton a 18. helyre kvalifikálta magát. Ez nagyon jó eredménynek számított, hiszen egy teljesen ismeretlen pályán folyamatosan és intenzív ütemben tudott gyorsulni. Ez a köridő azt jelentette, hogy már csak 2 mp-re volt az élmezőnytől és ez nagy dolog, hiszen Estorilban ez a különbség még 5mp volt.

Nagyon nehéz és komplikált ez a pálya, a csütörtöki 1.49 – es időm nem volt túl jó, sok beállítást és váltó áttételt ki kellett próbálni. Pénteken a Q1 jól sikerült, a 18.helyet szereztem meg a 27-ből, ezzel kvalifikáltam magam a versenyre, egy 1.47-es idővel, ami már abszolút jónak számít a középmezőnyben A Q2-ben sajnos elcsúsztam a 2-es kanyarban, de nem lett nagy baja sem a motornak sem nekem, így vasárnap a 13. sorból kezdhettem a versenyt. Az első futamon folyamatosan tudtam felzárkózni, de kilöktek a bukótérbe, ahonnan aztán ismét fel kellet zárkóznom. Utána amikor egyszer kívülről előztem kilöktek a pályáról és így véget ért számomra a futam.
Ennek következtében történt valami a váltómmal, mert a második versenyen váltó problémáim voltak, ami eléggé kizökkentett a ritmusból és a 3-as kanyarban elment az eleje a motornak. Ezek miatt kicsit csalódott vagyok, de megteszünk majd mindent a következő futamon Barcelonában a jobb eredmény érdekében.”- mondta Görbe Soma a hétvégéről.

Sajnálom a versenyen történteket, de ez a motorsport. 46 résztvevővel egy olyan pályán, mint Valencia, előfordulnak ezek a balszerencsés dolgok. 2009 óta nem jártam spanyol utánpótlás bajnokságon és azt kell, hogy mondjam hatalmas fejlődésen ment keresztül, mind technikailag, mind a versenyzőket illetően. Rengeteg a gyors versenyző és technikailag kiemelkedően fejlettek a csapatok. A mi csapatunk számára ez az év tanuló évnek számít, de folyamatosan próbálunk fejleszteni a motoron. A verseny után a csapat már azon konzultált milyen fejlesztések szükségesek a következő pályára, hogy tudjunk gyorsulni. Somára nagyon büszke vagyok hiszen ez számára egy óriási kihívás és máris sokkal közelebb volt az élmezőnyhöz, mint az első versenyén Estorilban. Számára az ETC egy komoly megmérettetés és itt tényleg a legjobbak között tud motorozni.“– összegzett Stefano Favaro, aki ismételten elkísérte az akadémia versenyzőjét a spanyol bajnokságra.

fotó: Sport & Events Management