Gyászol a magyar sport: elhunyt Vermes Albán olimpiai ezüstérmes mellúszó

Nagy veszteség érte a magyar sportot.

63 évesen elhunyt olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes mellúszónk, Vermes Albán – adta hírül a hivatalos honlapján a Magyar Úszó Szövetség. A későbbi nagyszerű sikerek fényében talán kissé fura, ám ettől még tény: Albán volt az első, nemzetközileg is kiváló eredményeket elérő férfi mellúszónk, aki 1976 és 1984 között egymás után nyolcszor volt magyar bajnok 200 méteren.

Egerben született, itt tanult meg úszni hatévesen, ám mivel messze volt a lakhelyüktől az uszoda, csupán 11 évesen versenyzett először. Tizenhat évesen lett ifjúsági bajnok, egy évre rá 100-on először lett a felnőttek között aranyérmes, majd rá egy évre elindult csodálatos sorozata kétszázon. Relatíve későn, 20 esztendősen került Széchy Tamás csoportjába, ahol döbbenetes fejlődést produkált: két év alatt hét másodpercet javult, így az 1978-as vb-6. helyet Moszkvában olimpiai ezüstérem követte.

A történelminek mondható férfi mellúszó éremnek akkor nem volt olyan nagy visszhangja, hiszen a játékok kapcsán inkább a politikáról beszélt a közvélemény, de ezzel én nem foglalkoztam. Annál is inkább, mert az ott úszott magyar csúcsom jobb volt, mint az amerikai rekord” – mondta erről később.

Három évvel később Rómában az Európa-bajnokságon is második lett, ám mint oly sokaknak, 1984 számára is a befejezést jelentette: miután csupán az „ellenolimpián” vehetett részt Los Angeles helyett – ahol bronzérmes lett –, a visszavonulás mellett döntött.

Hogy elégedett vagyok-e a pályafutásommal? Egy dolog valószínűleg jelentősen befolyásolhatta volna az eredményeimet, ha már 16 évesen felköltözöm a fővárosba, és Széchy Tamás műhelyébe kerülök, de így utólag már kár ezzel foglalkozni” – mondta 2016-ban, amikor beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába Százhalombattán.

Miután az úszás mellett közgazdász-diplomát szerzett, klubjában, az Újpestnél főkönyvelőként, majd gazdasági elnökhelyettesként dolgozott, aztán a sportlétesítmények világába került, a BM sportlétesítmények igazgatósága után az újonnan felavatott egri Bitskey-uszoda igazgatói széke következett. Innen került a Magyar Úszó Szövetségbe, ahol már évek óta a felügyelő-bizottság elnökeként tevékenykedett, 2000 óta elnökségi tagként, 2004 és 2006 között pedig szakfelügyelőként, utána pedig ismét uszodavezetőként dolgozott Kőbányán.

Magától az úszástól sem szakadt el – az elmúlt években folyamatosan versenyzett a szeniorok között, akár az egészséges életmód egyik nagyköveteként is tekinthettünk rá, épp ezért érte a magyar úszócsaládot sokként, hogy az alattomos betegség ily rövid időn belül elszólította közülünk.

Vermes Albánt a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti.

 

fotó: Magyar Úszó Szövetség