Győzelemmel kezdett a Babos-Fucsovics páros Melbourne-ben

Babos Tímea és Fucsovics Márton döntő rövidítés után jutott tovább a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság vegyes páros versenyének második fordulójába.

A magyar teniszező honlapjának szombati beszámolója szerint Csang Su-aj közel 3 órás egyéni mérkőzése miatt picit csúszott a vegyes páros meccs kezdése, amelyre csaknem megtelt a 7-es pálya lelátója. Sokan drukkoltak a magyar kettősnek is, Timi és társa pedig meg is hálálta a szurkolást.

A 27 perces első játszmában a kínai-ausztrál páros jutott először bréklabdához, de 1:0 után nem tudta kihasználni az esélyt. Timi és Fucsovics Marci 2:2 után 15-re nyerte el ellenfele szerváját, majd a hetedik gémben 40-15-re is vezetett fogadóként. Csang és Peers mindhárom esélyt hárította, de 5:3 után adogatóként csak három labdamenetet nyert.

A 35 perces második felvonás fordulatot hozott. A kínai-ausztrál kettős 1:1, majd 3:3 után is brékelőnybe került. A magyar páros csak az elsőre tudott eredményesen reagálni, így hamarosan jött a harmadik „szett”, vagyis a 10 nyert pontig tartó rövidítés.

A tie-breakben 3-3-ig mindkét kettős eredményesen adogatott, majd jött a sok minibrék. Mindvégig Timi és Marci volt lépéselőnyben, igaz 7-4 után egyik szervát sem sikerült megnyerni. Szerencsére a magyar kettős ezután újabb két fogadópontot nyert, majd a második meccslabdára Fucsovics kiszerválta a rövidítést.

A mérkőzés 1 óra 14 percig tartott Melbourne-ben.

Timi és Marci következő ellenfele a második kiemelt Nicole Melichar és Bruno Soares (amerikai, brazil) vagy Irina-Camelia Begu és Horia Tecău (román) lesz.

Eredmény:

vegyes páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Babos Tímea, Fucsovics Márton – Csang Su-aj, John Peers (kínai, ausztrál) 6:3, 4:6, 10-7 – döntő rövidítés

fotó: MOLCsapat