Győzelemmel kezdett a Fradi a női labdarúgó BL-selejtezőben – videó

Az FTC hátrányból fordítva 3-1-re győzte le a Slovant a női labdarúgó-BL-selejtezőtorna első meccsén.

A fradi.hu szerda esti beszámolója szerint a női labdarúgócsapat augusztus 7-e és 13-a között három mérkőzésen lép pályára a Bajnokok Ligája 5. selejtezőcsoportjában, a négyfős csoport első helyezettje jut tovább a 32-es főtáblára. Dörnyei Balázs együttesének mindenképpen győzelemre volt szüksége a házigazda Slovan elleni első találkozón, hiszen a délutáni nyitómérkőzésen az előzetes papírforma alapján a továbbjutás szempontjából nagy riválisnak kikiáltott szabadkai Spartak 12-0-s győzelmet aratott a moldáv bajnok Agarista ellen.

Íme a klub helyszíni beszámolója:

A Ferencváros kezdte jóval aktívabban a találkozót, a mérkőzés első perceiben szinte nem is hagyta el a labda a hazaiak térfelét. A mieink birtokolták a labdát és irányították a játékot, sőt, a 11. percben már azt hihettük, a vezetés is megvan, azonban az újonnan igazolt szlovén válogatott Kristina Erman hiába lőtt a hálóba, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Továbbra is a Ferencváros maradt támadásban, Kocsán még ollózó mozdulattal is próbálkozott, azonban nem akart összejönni a vezetés, nem tudtuk feltörni a hazaiak “sündisznó-alakzatát”. A Slovan a betonvédekezésből két gyors csatára révén életveszélyes kontrákkal próbált meg kitörni, ebből kétszer veszélyeztettek is, majd jött a hidegzuhany: a 33. percben a pozsonyiak első szögletükből megszerezték a vezetést, Monika Bytcánková fejelt Samu Anna hálójába. Megpróbáltunk ritmust váltani, két percen belül kétszer is veszélyeztettünk, de csak nem jött össze a gól. A 39. percben, szerencsére még a szünet előtt aztán végre megtört a jég: Pusztai Sára keveredett a jobb oldalra, lapos beadását pedig Kocsán Petra továbbította a hálóba, így legalább nem hátrányban mentünk szünetre.

A második félidőben az elejétől érződött, hogy ritmust váltottunk, cserével is próbáltuk frissíteni a sorokat, beállt a bosnyák válogatott támadó, Selma Kapetanovic. Az igazi áttörést azonban Marija Aleksic hozta meg, aki a 66. percben lépett csereként pályára, majd első labdaérintéséből egy perccel később a tizenhatoson kívülről hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba! A vezetésünk tudatában kicsit megnyugodtunk, a Slovan egyre jobban megpróbált kitámadni, és ellenfelünk el is fáradt, így a 83. percben sikerült eldöntenünk a mérkőzést: a szintén csereként beállt Diószegi Fanni lőtt szép gólt.

3-1-es győzelmével az FTC-Telekom tartja a lépést a nagy rivális Spartakkal, folytatás szombaton 13.00-tól szintén a pozsonyi Pasienky Stadionban, a moldáv bajnok Agarista ellen.

A teljes mérkőzés felvétele:

A találkozó összefoglalója:

Női labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező, 5. csoport, 1. mérkőzés
Pozsony, Stadion Pasienky

SK Slovan – FTC-Telekom 1-3 (1-1) 
SK Slovan: Rezeková – Mráziková, Pribilová, Bacová, Bytcánková, Pracková – Mat’avková (Harvilová, 86.), Kaláberová (Feketevízi, 75.), Hollá – Svecová (Morávková, 63.), Kolenicková
FTC: Samu – Mosdóczi, Zlidnis, Rőhberg, Erman – Fenyvesi, Csiki – Kocsán (Diószegi, 75.), Pusztai (Aleksic, 66.), Szabó V. (Kapetanovic, 58.) – Vágó
Sárga lap: Erman (60.)
Gól: Bytcánková (33.), illetve Kocsán (39.), Aleksic (67.), Diószegi (83.)

fotó: fradi.hu