Győzelemmel kezdett a női válogatott a 3×3-as kosárlabda-vb-n

A magyar női válogatott magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését az Amszterdamban zajló 3×3-as kosárlabda-világbajnokságon.

A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, a honosított Goree Cyesha és a nemzetközi szövetség által a torna tíz legígéretesebb játékosa közé választott Medgyessy Dóra alkotta csapat a keddi nyitónapon 15-9-re verte Lettországot – számolt kbe kedden az MTI.

Károlyi Andrea szövetségi kapitány együttese – amely tavaly a manilai vb-n nyolcadik lett – az A csoportban 19.30-tól a házigazdákkal találkozik, majd csütörtökön Kínával és Türkmenisztánnal is összecsap. Az ötösből az első két helyezett jut tovább a szombati negyeddöntőbe.

A hollandiai vb-ről az érmesek vehetnek részt a jövő májusi, húszcsapatos olimpiai selejtezőn. A tokiói játékokra emellett a november 1-jei világranglista első három helyezettje automatikusan kvótát szerez.

A 3×3-as kosárlabdában – amely új számként szerepel a 2020-as olimpia műsorán – tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkőzés, amelyet egy palánkra vívnak a háromfős (egy cserelehetőséggel rendelkező) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy időkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.