Győzelemmel zárt a magyar férfi asztalitenisz-válogatott

A magyar férfi asztalitenisz-válogatott tét nélküli mérkőzésen 3-1-re győzött Ausztria vendégeként a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében, az A osztály 1. csoportjának utolsó találkozóján.

Az már korábban eldőlt, hogy a hármasból az osztrákok és a portugálok jutnak ki a kontinensviadalra, a magyarok pedig a harmadik helyen zárnak, s így a selejtező második körében is asztalhoz állnak majd.

A keddi találkozón a hazaiak erősen tartalékos összeállításban játszottak, míg Aranyosi Péter gárdájában Ecseki Nándor, Szudi Ádám és Majoros Bence kapott szerepet. Majoros két meccset is nyert, míg Szudi egy sikerrel járult hozzá a győzelemhez.

A magyar női és férfi csapat is a legmagasabb, A osztályban szerepelt a selejtezőben. Ebből az osztályból nemenként a hat csoport első és második helyezettjei egyből kijutottak a 24 csapatos kontinensviadalra – a házigazda franciák, valamint a 2017-es csapat Eb győztesei, a férfiaknál a németek, a nőknél a románok automatikusan ott lesznek az Eb-n -, a harmadik helyezettek pedig rájátszásban küzdhetnek meg a fennmaradó tíz helyért, mégpedig a B osztály csoportjainak első és második helyezettjeivel. A magyar férficsapat ellenfele egyelőre nem ismert.

A magyar női válogatott már korábban befejezte szereplését, és csoportelső lett.

A nantes-i csapat Eb-t 2019 szeptemberében rendezik.

Eredmények (az európai szövetség honlapja alapján):

Európa-bajnoki selejtező:

férfiak, A osztály, 1. csoport:
Ausztria-Magyarország 1-3
Stefan Fegerl-Ecseki Nándor 3-0 (4, 4, 6)
Andreas Levenko-Majoros Bence 2-3 (6, 7, -7, -10, -10)
David Serdaroglu-Szudi Ádám 1-3 (8, -7, -7, -11)
Thomas Grininger-Majoros 0-3 (-12, -8, -13)

A csoport korábbi eredményei:
Portugália-Magyarország 3-1
Ausztria-Portugália 3-0
Magyarország-Ausztria 3-2
Magyarország-Portugália 0-3
Portugália-Ausztria 1-3

A végeredmény:
1. Ausztria 6 pont (9-7)
2. Portugália 6 (7-7)
3. Magyarország 6 (7-9)

nők, A osztály, 4. csoport:
Csehország-Spanyolország 3-1

A csoport korábbi eredményei:
Magyarország-Spanyolország 1-3
Csehország-Magyarország 1-3
Spanyolország-Csehország 1-3
Spanyolország-Magyarország 0-3
Magyarország-Csehország 3-1

A végeredmény:
1. Magyarország 7 pont
2. Csehország 6
3. Spanyolország 5
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont járt.

(MTI)