Győzni szeretne Bordeaux-ban a Videoton

A nemzetközi porondon egyedüli magyar csapatként versenyben lévő Videoton az egyértelműen esélyesebb francia Girondins Bordeaux otthonában lép pályára, a székesfehérváriaknál mégis bíznak a csütörtöki győzelemben a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.

A Videoton honlapján a szerdán reggel útra kelt csapat középpályása, Anel Hadzic arról beszélt: tisztában vannak az esélyekkel, de bíznak abban, hogy akár nyerhetnek is Franciaországban, mivel mindig a siker reményében lépnek pályára.

Nem lesz egyszerű dolgunk, de ha a saját játékunkat tudjuk játszani, valamint koncentráltak leszünk, bárkit megverhetünk. Ezzel együtt egy döntetlennel sem lehetnénk elégedetlenek” – nyilatkozta a bosnyák futballista, hozzátéve, minimális előnyt jelenthet, hogy a visszavágó lesz Magyarországon, ám nem ez lesz a döntő a párharcban.

A bajnoki ezüstérmes Videoton az első fordulóban a máltai Balzant, a másodikban pedig az észt Nömme Kaljut búcsúztatva került a harmadik körbe, míg a Bordeaux – mely a francia bajnokság hatodik helyén zárt legutóbb – ebben a szakaszban kezdi meg a szereplését az EL-ben.

A harmadik forduló visszavágóit egy hét múlva rendezik. A győztesek a zárókörben már a főtáblára kerülésért lépnek majd pályára.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:
Girondins Bordeaux (francia)-Videoton FC 20.30

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?