Győztünk Kongó ellen, de nem leszünk ott a legjobb nyolcban

A magyar női kézilabda-válogatott 30-22-re legyőzte pénteken Kongót a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének második fordulójában.

A 18 fős magyar keretből ezúttal Szabó Laura és a sérüléssel bajlódó Klujber Katrin maradt ki. Nyitott védekezéssel kezdtek az afrikaiak, amit a magyarok jól használtak ki. A tizedik percben még csak két góllal vezettek, a folytatásban gyors ellenakciókkal 5-0-s sorozatot produkáltak, és bár mindkét kapu előtt akadtak pontatlanságaik, megnyugtató előnyt dolgoztak ki. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a félidő felénél szinte a teljes kezdőcsapatát lecserélte. A frissen beállt játékosok hasonlóan teljesítettek, magabiztosan kézilabdáztak, így a csapat 16-8-as előnyben volt a szünetben – számolt be az MTI.

A második félidő elején kétszer is előfordult, ami addig egyszer sem: a kongóiak egymás után kétszer is betaláltak. Golovin a találkozó kétharmadánál időt kért, mert csapata teljesítménye némileg visszaesett, de ez csak abban mutatkozott meg, hogy nem tudta tovább növelni a különbséget. A 49. percben volt először tízgólos a magyarok előnye, az afrikaiak sok időt töltöttek emberhátrányban, de mivel a mérkőzés utolsó három gólját ők szerezték, végül csak nyolc találattal kaptak ki.

A mezőny legeredményesebb játékosa Planéta Szimonetta volt nyolc góllal, Lukács Viktória hetet lőtt. Utóbbit a meccs legjobbjának választották. A túloldalon Betchaidelle N’Gombele hét, Diane Gaelle Yimga hat alkalommal talált be. A kapusok közül az első félidőben Szikora Melinda 14 lövésből hatot védett, Szemerey Zsófia a második felvonásban 15-ből kettőt.

A két csapat ötödik egymás elleni mérkőzésén az ötödik magyar siker született, de ez volt a legkisebb különbségű.

A meccs után Golovin Vlagyimir elmondta: tudták, hogy jobbak ellenfelüknél, játékosai az első félidő első felében komolyan is vették a meccset, működött a védekezés, úgy pedig nagyon könnyű gólokat lőni. Utána azonban szerinte egy kicsit belefásultak a mérkőzésbe és a második félidőben már nem pazaroltak sok energiát, mert készülnek a következő találkozóra.

A játékosok még mindig meg vannak fogva, nem igazán látok rajtuk örömöt ettől a győzelemtől, pedig minden sikert meg kell becsülni. Akik eddig kevesebbet játszottak, most némileg bizonytalanabbak voltak” – nyilatkozta a szövetségi kapitány.

A magyarok Szlovákiát és Csehországot felülmúlták, Németországtól viszont kikaptak, így az E csoport második helyén végeztek és két pontot vittek magukkal a középdöntőbe, ahol vereséget szenvedtek Dániától. Mivel péntek délután a németek nyertek a Koreai Köztársaság ellen, biztossá vált, hogy a magyar együttes nem juthat a negyeddöntőbe.

A válogatott vasárnap 18 órától a Koreai Köztársaság ellen zárja szereplését a világbajnokságon.

Eredmény, középdöntő, 2. forduló, III. csoport:
Magyarország-Kongó 30-22 (16-8)
Granollers, v.: I. Covalciuc, A. Covalciuc (moldovai)

Magyarország: Szikora – Márton 3, Vámos 4, Bordás, Szöllősi-Zácsik, Háfra 1, Lukács 7, cserék: Planéta 8, Fodor 1, Kovács A., Tóth E. 1, Tóvizi 1, Kácsor 4, Albek, Szemerey, szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

lövések/gólok: 50/30, illetve 40/22
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 1/1
kiállítások: 6, illetve 8 perc

korábban:
Németország-Koreai Köztársaság 37-28 (19-16) később:
Dánia-Csehország 20.30

fotó: RFEBM / T. Torrillas