Halász Bence óriási egyéni csúccsal Európa-bajnoki ezüstérmes

Csütörtök este a müncheni Európa-bajnokságon három magyar atléta is a legjobbak között bizonyíthatott. Közülük elsőként Halász Bence állt dobókörbe kalapácsvetésben, aki 80,92 méteres egyéni csúcsot dobva pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratva ezüstérmes lett.

Bő egy nappal azután, hogy a selejtezőben már elsőre megdobta a fináléba dobáshoz szükséges szintet, Halász Bencének nehéz körülmények között kellett dobókörbe lépnie. A Szombathelyi Dobó SE kalapácsvetője a Münchenre lecsapó vihar miatt rövid késéssel kezdődő döntőben rögtön 78,20 méteres dobással nyitott – számolt be csütörtök este a magyar szövetség.

Második kísérletére hat centimétert javított ezen az eredményén, amivel Wojciech Nowicki és Mykhaylo Kokhan mögött továbbra is harmadikként állt. Majd jött a harmadik dobás, ami egészen fantasztikus 80,92 méteres egyéni csúcsra sikerült. Ezzel átvette a vezetést Nowickitől, ami után hihetetlen izgalmak vártak ránk a verseny hátralévő részére.

Olimpiai bajnok lengyel riválisa ráadásul rögtön ezután nagyon közel dobott Bencéhez. 80,91 méterével egy centire meg is közelítette magyar riválisát, de megelőzni ekkor még nem tudta őt. Nem úgy a negyedik körben, amikor kereken 82 méterre repítette a szert, ami a világ idei legjobb eredménye is lett egyben. Ezzel Bence a vezetést ugyan elveszítette, de még volt két kísérlete a fordításra.

Németh Zsolt és Németh László tanítványának ötödik dobása 78,46 méter lett, az utolsó kísérletét pedig a hálóba dobta, így végül ezüstérmes lett.

Elképesztő, hogy ez most így sikerült, nem is éreztem a 80,92 méteres dobásom után, hogy ekkora lesz, amikor kijöttem a körből, nagyon meglepődtem. Nagyon örültem a dobásomnak, elképesztően ezős mezőnyben lettem ezüstérmes. Az eső miatt húszperces csúszással tudtuk csak megkezdeni a versenyt. A nedves, csúszós körümények néha felgyorsítják a dobókört, most picit lelassították. Az volt a döntő tényező, hogy ki tud ezeken a körülményeken felülkerekedni.

– mondta boldogan Halász Bence, aki 2018-as bronzérme után rögtön a következő Eb-n is felállhatott a dobogóra.

Krizsán Xéniára csütörtök este a hétpróba utolsó versenyszáma, a 800 méter várt. Magyar csúcstartónk nem is okozott csalódást és 2:10.90-es futásával harmadikként zárta a kétkörös távot. Az MTK Budapest versenyzője remek második napi teljesítményének köszönhetően négy pozíciót is előrejött ahhoz képest, ahol szerdán befejezte és végül az 5. lett.

Nagyon izgultam a 800 méter előtt, kőkemény versenynek ígérkezett. Belülről olyan volt, mintha végig sprinteltük volna az egészet, nagyon erős futam volt. A vizes pálya nem zavart, hiába érezzük ilyenkor futás közben, hogy körülöttünk felcsapják a vizet, ez nem annyira zavaró, mint amennyire kívülről annak tűnik. Örülök a helyezésemnek, nem vagyok csalódott, mert minden versenyszámban hagytam 20-30-50 pontot. Ha ezeket összeadom, és jó pillanatban jönnek majd ki belőlem, akkor az nagyon biztató a jövőre nézve. A budapesti világbajnokságra ez a 6372 pont ugyan szintet nem jelent, de a kvalifikációs ranglistán már ez is látszani fog. Szépen menetelek előre én is a hazai vb felé

– mondta boldogan 5. helye után Krizsán Xénia.

A hétpróba győztese a belga Nafissatou Thiam lett, aki ezzel majdnem egy éven belül nyerte meg az olimpiát, a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is. A 6628 ponttal záró belga klasszis ezzel a három legnagyobb szabadtéri világeseményről immáron egyaránt két-két aranyéremmel bír.

Wagner-Gyürkés Viktória szintén fantasztikusan szerepelt 5000 méteren: az Ikarus BSE kiválósága 15:16.11-es új egyéni csúccsal a 9. helyen ért célba.

Úgy érzem, hogy sikerült teljesítenem azt, amiért idejöttem Münchenbe. Ez eddig életem legjobb helyezése ilyen szintű versenyen, és egyéni csúcsot futottam. Tudtam, hogy egy ilyen idő bennem van, de ezt nem olyan könnyű kihoznia magának az emberből. Két ilyen év után hatalmas élmény volt ennyi ember előtt versenyezni. Annyira vitt a mezőny és a hangulat, hogy tényleg nem volt más feladatom, mint éppen aktuálisan valaki mögött futni, örülök, hogy ez sült ki belőle

– mondta rutinos hosszútávfutónk, aki 2022-ben egy hosszan tartó sérülés miatt váltott 3000 méteres akadályfutásról 5000 méterre.

A német Konstanze Klosterhalfen otthon tartotta az aranyérmet 5000 méteren. Nem úgy Malaika Mihambo, aki kisebb meglepetésre ezúttal kikapott Ivana Vuletától. A 7,06 méterrel, alig három centiméteres különbséggel diadalmaskodó szerb távolugrónak 2016 után ez már a második szabadtéri Európa-bajnoki címe.

A norvég Jakob Ingebrigtsen megcsinálta az 1500-5000 méteres dupla duplát. A még mindig csak 21 éves norvég világsztár Berlin után Münchenben is megnyerte mindkét versenyszámot. Ráadásul csütörtök este az 1500 méteren 3:32.76-os új versenycsúccsal tudott győzni.

A magasugróknak sem kedvezett a csúszós-vizes talaj és az eső, a 12 döntősből öten be sem tudtak szállni 2,18 méteren. Nem úgy Gianmarco Tamberi, aki egészen 2,30 méterig menetelt, amivel pályafutása második Eb-címének örülhetett.

Péntek délelőtt a női magasugrás selejtezőjében induló Szabó Barbara mellett három váltónk lesz a főszerepben. Női 4×100-as és 4×400-as, illetve férfi 4×400 méteres együttesünk is pályára lép az 1972-es nyári ötkarikás játékokra épített Olympiastadionban. Az esti programban pedig a 800 méter elődöntőjébe hatalmas bravúrral bejutó Huller Dánielnek szurkolhatunk.

Szilágyi Réka döntős gerelyhajításban, Huller Dániel elődöntős 800 méteren

Gyurátz Réka 7. lett kalapácsvetésben

A fiatal Takács Boglárka az elődöntőben is szépen helyt állt az Eb-n

Történelmi siker: Madarász Viktória Eb-bronzérmes női 35 kilométeres gyaloglásban!

Galambos Tibor és Szögi István számára a selejtezőben ért véget az Eb

Takács Boglárka futamgyőztesként elődöntőbe jutott az Eb-n, Szabó Nóra 17. lett maratoniban

Fotó: MASZ / Zsigmond László