Harczi Zsolték örülhettek Szekszárdon

A Szekszárd női, illetve a Celldömölk férficsapata is ezüstérmesként zárta a Klubcsapatok Szuperligájának 2018–2019-es kiírását.

A magyar szövetség közlése szerint a Szekszárd az idegenbeli 6:3-as győzelmét követően bizakodva várhatta a Linz-Froschberg AG elleni hazai visszavágót. Az osztrák csapat azonban most más összeállításban játszott, ami az 1:6-os eredményben is megmutatkozott.

„A szabályok kicsit furcsák a Klubcsapatok Szuperligájában, mert ha most igazoltunk volna egy kínait, akkor játszhatott volna, ami abnormális. Az ellenfélnél a japán játékos is most került elő a döntő első mérkőzése előtt, alapból nem volt a Linz játékosa” – beszélt a szekszárdi csapatot irányító Szily György a KSZL furcsaságáról.

A Szekszárd a mester által említett japán Hamamoto Jui ellen aratta egyetlen győzelmét a visszavágón Madarász Dóra révén, az ausztriai meccsen nem játszó Linda Bergström azonban keresztülhúzta a hazaiak számítását.

„Körülbelül tudtuk, hogy mely mérkőzéseken nincs esélyünk a győzelemre és melyeken lehet – folytatta a Szekszárd vezetőedzője. – Úgy számoltunk, hogy a védőjük a leggyengébb játékosuk, és ha őt sikerült kétszer megverni, akkor eljuthatunk három nyert meccsig, és akkor jöhet a szettek számolgatása. Ez annyira sikerült, hogy ő kettőből kettőt nyert…”

A Linz svéd játékosa szépen fejlődik (most már az osztrák csapatot irányító Harczi Zsolt kezei alatt), az utóbbi két és fél évben mintegy száz helyet lépett előre a világranglistán (most a 82.).

„A legnehezebb meccsemet Madarász Dóra ellen játszottam, mert neki nagyon jó a tenyerese. Végig figyelnem kellett és nehéz labdákat adni neki, hogy ne tudja kihasználni a tenyeresében rejlő lehetőségeket” – mondta Linda Bergström.

A Szekszárd a KSZL ezt megelőző három kiírásában sorrendben első, második és harmadik lett, most tehát egy újabb ezüstéremmel gazdagodott. Egy darabig sajnos biztos nem lesz hasonló sikerben része a Tolna megyei klubnak.

„Január óta nem titok, hogy a fő támogatónk kiszáll a sportból, ezért az a cél, hogy legalább utánpótlásszinten megmaradjon az asztalitenisz Szekszárdon. A következő hetekben, hónapokban azon dolgozunk majd, hogy ehhez támogatót találjunk. A nagycsapat játékosai és edzői már találtak maguknak csapatot a következő idényre” – számolt be a szomorú valóságról Szily György.

KLUBCSAPATOK SZUPERLIGÁJA
NŐK, DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SZEKSZÁRD AC–LINZ-FROSCHBERG AG (osztrák) 1:6
Madarász Dóra, Ruta Paskauskiene–Hamamoto Jui, Sofia Polcanova 0:3
Paskauskiene–Linda Bergström 1:3
Madarász–Hamamoto 3:2
Tatjana Bilenko–Polcanova 0:3
Madarász–Bergström 1:3
Paskauskiene–Polcanova 1:3
Bilenko–Hamamoto 1:3
A párharcot 9:7-es összesítéssel a Linz nyerte meg.

A férfiak döntőjében csak formalitás volt a visszavágó, mivel a Celldömölk az első mérkőzésen hazai pályán 7:0-ra kikapott a Stockerautól. Az osztrák csapat másodszor sem engedett győzelmet a címvédő magyar csapatnak, amelynek trónját így teljesen megérdemelten foglalta el.

KLUBCSAPATOK SZUPERLIGÁJA
FÉRFIAK, DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SG STOCKERAU (osztrák)–CELLDÖMÖLK 5:0
Olekszandr Diduh, David Serdaroglu–Fazekas Péter, Kriston Dániel 3:0
Diduh–Kriston 3:0
Chen Weixing–Baranyai Domonkos 3:1
Serdaroglu–Fazekas 3:1
Chen Weixing–Kriston 3:0
A párharcot kettős győzelemmel, 12:0-s összesítéssel a Stockerau nyerte meg.