Hatalmas siker: Szilágyi Anna sportfotós kapta az AIPS médiadíját!

Szilágyi Anna a tavalyi budapesti vízilabda Európa-bajnokságon készült „Európa-bajnokok” című fényképével megnyerte a fiatal (30 év alatti) sportújságírók fotós kategóriáját a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség médiadíj-versenyében (AIPS Sport Media Award).

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Facebook-oldalának tájékoztatása alapján az ünnepélyes, egyben virtuális díjátadót az észak-olaszországi Vigevanóban tartották, a jelölteket pedig távolról kapcsolták az élő adásba – számolt be az MTI.

A tavaly MSÚSZ-nívódíjat kapó Szilágyi Anna – akinek a képe a Fradi.hu-n jelent meg – egy nagy kínai képügynökség, illetve a The Guardian munkatársával, egy-egy kínai és portugál kollégával volt versenyben. A magyar sportfotós a Fotósarok képügynökség kötelékében főleg a Fradi Médiának dolgozik.

A 11 kategóriába benevezett 1781 pályamű előzsűrizését az AIPS 24 tagú végrehajtó bizottsága végezte, amelynek Csisztu Zsuzsa MSÚSZ-alelnök is tagja.

 

fotó: Szilágyi Anna / fradi.hu