Hét érv a több sportág kipróbálása mellett

Minden szülő vágya, hogy mind testileg, mind lelkileg egészséges, fitt felnőtt váljon gyermekéből.

Ennek a folyamatnak fontos eleme a testmozgás megszerettetése a fiatalokkal. Számos kihívást rejt azonban a megfelelő mozgásforma kiválasztása. Fontos, hogy a szülő a gyermek érdeklődését, adottságait és a környezeti tényezőket is figyelembe vegye: iskolai és szabadidősport infrastruktúrája, sporttáborok, egyesületi lehetőségek. Ezen túl kifejezetten ajánlott több sportágat is kipróbálni, ez ugyanis nemcsak a választást segíti, hanem általa gyermekünk ügyesebbnek, magabiztosabbnak érezheti magát a mozgásos feladatokban. A Magyar Diáksport Szövetség az EFOP-3.2.10-16 azonosítószámú, „Tehetséggondozás sport által” elnevezésű projektje keretében igyekszik olyan hasznos információkkal segíteni a szülőket és a gyermekeket is, amelyek révén a fiatalok egészséges és kiegyensúlyozott felnőttekké válhatnak.

A Magyar Diáksport Szövetség szerdai tájékoztatása szerint sokszor hallják a diákok, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulnak. Így van ez a testmozgással is, hiszen fontos, hogy az ne kényszerből, hanem saját elhatározásból legyen életünk része. A szülő már gyermekkorban sokat tehet azért, hogy kialakítsa és megtartsa a gyermekében a testmozgás iránti természetes igényt, és megmutassa az abban rejlő örömöt. Szakmai tanulmányok bizonyítják, hogy a multisport, azaz több sportág kipróbálása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekből aktív, sportban gazdag életet élő, így egészséges felnőtt váljon (J. Côté. D. J. Hancock, 2016, és T. Dangi, P.A. Witt, 2016). A gyermekek utánpótlás- és versenysportja szempontjából a multisportszemlélet elsősorban 12-13 éves korig kiemelten fontos, de a szabadidősport kapcsán is kijelenthető, hogy a legjobb, ha több sportággal, mozgásformával próbálkozunk. Ezért összeszedtük a legfontosabb érveket amellett, hogy miért érdemes minél több sporttevékenységet kipróbálni:

1. Több sportág – több készség és képesség: A különféle sportágak eltérő készségeket fejlesztenek, képességeinket más és más módon veszik igénybe. Ebből fakadóan minél több sporttevékenységet próbálnak ki a gyerekek, annál sokoldalúbban fejlődnek, ráadásul számukra (és szüleik számára) is kiderül, hogy miben tudnak igazán ügyesek, sikeresek lenni, miben érzik inkább otthon magukat.

2. Sokoldalúság, kreativitás fejlődése: A sokoldalúság minden sportágnál előny, hozzáad a sportolói teljesítményhez, de a sportjátékok változatossága más kompetenciákat, készségeket is fejleszt, ezáltal felkészít az élet más területein jelentkező kihívások kreatív megoldására is.

3. Segít a korai kiégés megelőzésében, csökkenti a lemorzsolódás arányát: Ha egy fiatalt már kiskora óta csak egyfajta sport irányába orientálnak, nem tárják fel előtte a sportjátékok és a sportágak által kínált sokszínűséget, ha csak egy sportágban és számára nem megfelelő versenykörnyezetben (például idősebb, vagy korábban érő kortársaival) versenyeztetik, a sikertelenség és a kudarcok miatt könnyen fásulttá, motiválatlanná válhat. Ez akár a mozgás abbahagyásához is vezethet, amelyet mindenképpen meg kell előzni. A többfajta sport kipróbálása, a színes sportpaletta felvonultatása különösen az iskolai testnevelésben és a diáksportban nagy segítséget nyújthat ennek elkerülésében.

4. Belső motiváció növelése: Ha a gyerekek több sportágat is kipróbálhatnak, és nem feltétlenül csak a győzelem jelenik meg értékként előttük, hanem maga a mozgás, az aktív közösségi együttlét öröme is, akkor nagyobb eséllyel alakul ki a belső motivációjuk, hogy hosszú távon fizikailag aktív életet éljenek.

5. Önkontroll fejlődése, döntéshozatali készség javulása: Ha egy gyermek, fiatal több mozgásformát is kipróbálhat, azzal növelhető a döntési szabadsága, lehetősége lesz arra, hogy jobban megismerje önmagát, képességeinek határait. Továbbá fejlesztheti olyan készségeit, mint az önálló tanulás, a másokkal való együttműködés, a kritikus gondolkodás és az önreflexió, ami a felnőtté válásában különösen hasznos tanulási folyamat.

6. Csökken a sérülés esélye: Minél többfajta mozgásformát próbálunk ki, annál többfajta izomcsoportot, ízületet mozgatunk meg, fejlesztünk vagy terhelünk. Ezért a változatos sporttevékenységekkel csökkenthető a krónikus sérülések kialakulásának esélye is.

7. Fejlődik a fiatal magabiztossága, javulnak a kognitív képességek: Mivel a multisportszemlélet révén számtalan mozgásformát megismer a gyermek, tudása, tapasztalata és készségei is bővülnek, ami pozitív hatással van magabiztosságára is.

Külföldi és hazai sikeres élsportolók példája bizonyítja, hogy a többfajta mozgásforma kipróbálása, az így szerzett tudás és tapasztalat a versenysportévek alatt is igen hasznos. Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világbajnok öttusázó is számos sportágat kipróbált, mielőtt elkötelezte magát az öttusa mellett: „Kicsi koromtól kezdve nagyon élénk és kíváncsi gyerek voltam, hatalmas mozgásigénnyel. Ezért mindig több sportot is űztem egyszerre, kipróbáltam az úszást, cselgáncsot, de birkóztam, karatéztam, asztaliteniszeztem is. Végül 10-11 évesen találtam rá az öttusára, amelynél valószínűleg azért kötöttem ki, mert többféle sportágat fog össze, így átlagon felül változatos.”

Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakos példája még sajátosabb, az evezős sportot ugyanis egészen kicsi korban még nem lehet elkezdeni. „Gyerekkoromban sokáig úsztam, de nyaranta rendszeresen teniszeztem is. Természetesen kipróbáltam a focit, mint a legtöbb fiú. Közben 10 évesen találkoztam a kajakkal, és ekkor eldőlt minden, onnantól nem lehetett a hajóból kiimádkozni engem. De a többi sportág iránti érdeklődés a mai napig megvan bennem.”

Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó sportágában egyedülálló sikereket ért el. Karrierje azonban érdekesen indult. „7 és 14 éves korom között versenyszerűen úsztam, így elég jó vizes alapokat kaptam.” – meséli Péter. „Utána három éven át párhuzamosan űztem a kézilabdát és a vízilabdát, majd először a kézilabda mellett döntöttem: egy évig a veszprémi ificsapatban játszottam. Csak ezután tértem vissza véglegesen a medencébe, és 18 évesen kezdtem az OB1-ben vízilabdázni.” Most már tudjuk, jó döntést hozott, hiszen meghatározó tagja lett a magyar vízilabda „aranygenerációjának”. Péter karrieríve kiválóan példázza, hogy még a sikeres versenysportról sem feltétlenül marad le az, aki későn dönti el, melyik sportnál marad.

A többszörös olimpiai bajnok sportolónak két fia van. A nagyobbik, Vince úszó, a kisebbik, Samu a papa nyomdokait követve a vízilabdában talált örömöt. „Mindenképpen szerettem volna, ha a gyerekek megtanulnak rendesen úszni, ezt én természetesnek tartom. Utána pedig azt mondtam nekik, hogy azt választanak, amit szeretnének, de kérem, hogy azt tegyék szívvel-lélekkel és rendszeresen. Egyelőre úgy tűnik, mindketten élvezik, amit csinálnak, és ha másik sportágra váltanak, azt is támogatni fogom.” – osztotta meg a vízilabdázólegenda a gyermekeivel kapcsolatos tapasztalatát.

Mit tehet a szülő?

Mindent összegezve a szülő egyik legnagyobb feladata, hogy segítséget nyújtson olyan mozgásformák, sportágak kiválasztásában, amelyek igazi örömöt, élményt jelentenek gyermeke számára, megalapozva ezzel az ő fizikailag aktív, egészséges felnőtt életét.

Fontos, hogy a szülő támogassa gyermekét minél többféle sporttevékenység kipróbálásában. Ez persze több logisztikát, szervezést, időt, energiát igényel, de hosszú távon a gyermek egészsége és személyiségfejlődése szempontjából megéri a fáradságot.

Érdeklődjön a testnevelést tanító pedagógusnál gyermekéről, hogy mi az a mozgásforma, amit a gyermek szívesen csinál, amiben örömét leli. Kérjen információt, hogy milyen sportfoglalkozások vannak az iskolában, az iskola milyen egyesületekkel van kapcsolatban. Remélhetőleg ma már az intézményekben is egyre több iskolai grassroots szellemiségű – azaz játék- és élményközpontú – sportköri foglalkozás és esemény valósul meg a tömegsport szellemében. Itt ugyanis nem a győzelem, hanem minél több gyerek részvétele a fontos.

Amikor sportágat választ gyermekének, lehetőség szerint tájékozódjon több egyesületnél is, hogy ott milyen programok, pedagógiai elvek szerint dolgoznak, milyen felkészültségű szakemberek vezetik a foglalkozásokat, illetve van-e lehetőség egyesületen belül több sportot is űzni, akár párhuzamosan is.

Fontos, hogy a sporttevékenységek kiválasztása során a szülő hagyja érvényesülni gyermeke véleményét, vegye figyelembe adottságait, habitusát, és mindent összehangolva, közösen találják meg azokat a mozgásformákat, amelynek révén a gyermek egészségesebb és kiegyensúlyozottabb lehet.