Hetedik lett a párbajtőröző Andrásfi Tibor az Eb-n

A párbajtőröző Andrásfi Tibor negyeddöntőbe jutott és hetedik helyen végzett kedden a vívók düsseldorfi Európa-bajnokságán.

Két szoros, hosszabbításban megnyert mérkőzést követően a főtábla harmadik fordulójában könnyű dolga volt Mario Persu ellen, 3-2 után megtalálta azt az akciót, mellyel sorozatban adta találatait: türelmes előkészítés után gyors támadás, pontos szúrás. Nyolc-háromra elhúzott, és román ellenfelének már nem is hagyott esélyt a felzárkózásra.

Az éremért Andrea Santarellivel vívott a 19 éves magyar. Mint kiderült, ez volt az utolsó asszója, mert tapasztaltabb ellenfele, közbeszúrásokkal, gyors, finom akciókkal 4-4 után ellépett, miközben Andrásfi nem tudta, mivel lephetné meg az olaszt.

Mint utóbb elárulta, akárhogy próbált újítani, az olasznak mindig volt válasza.

A negyeddöntőbe jutással azonban így is nagyon szép eredményt ért el a mindig erős és kiegyensúlyozott férfi párbajtőr mezőnyben.

Santarelli végül második lett, az aranyérmet pedig az izraeli Shalom Yuval Freilich harcolta ki.

Eredmények:

a 64 között:
Andrásfi Tibor-Angel Fabregat (spanyol) 13-12
Siklósi Gergely-Lukas Bellmann (német) 15-13
Grigori Beskin (izraeli)-Rédli András 13-12
Szergej Bida (orosz)-Koch Máté 15-12

a 32 között:
Andrásfi-Max Heinzer (svájci) 15-14
Yannick Borel (francia)-Siklósi 15-10

a 16 között:
Andrásfi-Mario Persu (román) 15-10

negyeddöntő:
Enrico Garozzo (olasz)-Josef Mahringer (osztrák) 15-11
Andrea Santarelli (olasz)-Andrásfi 15-9
Shalom Yuval Freilich (izraeli)-Bogdan Nyikisin (ukrán) 15-12
Jiri Beran (cseh)-Bas Verwijlen (holland) 15-10

elődöntő:
Santarelli-Garozzo 15-12
Freilich-Beran 15-8

döntő:
Freilich-Santarelli 15-9

Végeredmény:
férfi párbajtőr egyéni, Európa-bajnok:
Shalom Yuval Freilich (Izrael)
2. Andrea Santarelli (Olaszország)
…3. Enrico Garozzo (Olaszország) és Jiri Beran (Csehország)
…7. Andrásfi Tibor
…24. Siklósi Gergely
…57. Rédli András
…61. Koch Máté

fotó: MTI/Illyés Tibor