Hivatalos: Böde Dániel újra Pakson!

A közönség kedvenc visszatért a nevelőegyesületéhez.

A labdarúgó NB I-es paksi klub hivatalos honlapján hétfőn arról számolt be, hogy Böde Dániel a 2019/20-as szezontól ismét a PAKSI FC zöld-fehér mezében lép majd pályára.

A Tolna megyei együttes saját nevelésű játékosa kétségkívül a mai magyar labdarúgás egyik legmeghatározóbb alakja. Eddigi pályafutását tekintve 392 mérkőzés alatt 143-szor talált a kapuba. Ezeken a számokon mindösszesen két csapat osztozik, a Ferencváros és klubunk, a PAKSI FC. „A 25-szörös válogatott csatár egy igazi ikon, akinek a profi labdarúgó karrierje még 2006-ban, városunkból indult, majd hat évvel később az FTC-hez igazolt, ahonnan hét esztendőt követően tért haza.” –  írja a paksifc.hu. A hétfő reggel megkötött kontraktus három évre szól.
 
„Örülök, hogy pont került az átigazolás végére. Ismert közegbe boldogan térek haza, és nagyon várom már, hogy megkezdjük a felkészülést. Szeretnék minél jobb eredményeket elérni a csapattal, valamint természetesen vannak egyéni céljaim is, de azokról most még nem szeretnék beszélni” – nyilatkozta a paksifc.hu-nak a régi-új gólvágó a kötelező papírok aláírását követően.
 
Haraszti Zsolt ügyvezetőnk pedig így fogalmazott Böde Dániel hazatérését illetően: „Nagyon sokan vártuk már ezt a bejelentést, hiszen ez az igazolás klubunknak egy nagy eredmény. Egy olyan játékos érkezett vissza hozzánk még ereje teljében, aki nagyon sokat tud segíteni a PAKSI FC-nek. Nagy várakozással tekintek az elkövetkezendő évre.”
fotó: paksifc.hu