Hivatalos: Bolla Bendegúz a Wolves játékosa lett, egy szezont Zürichben tölt

A 21 éves védő játékjogát az angol első osztályú Wolverhampton Wanderers vásárolta meg.

A MOL Fehérvár FC hivatalos honlapjának szombati közlése szerint a két klub megállapodása alapján a Wolverhampton Wanderers megvásárolta Bolla Bendegúz játékjogát, de az angol élvonalban szereplő Wolves döntése szerint a kétszeres válogatott szélsővédő a 2021/2022-es szezont a svájci Grasshoppers együttesében kezdi meg.

A székesfehérvári születésű és a Főnix Gold FC-nél nevelkedő Bolla Bendegúz 2014-2017 között az MTK labdarúgója volt, majd 2017-ben igazolt a Vidibe, ahonnan először Siófokra, majd Zalaegerszegre került kölcsönbe – utóbbi csapattal NB II-es bajnoki címet szerzett. A 2020/2021-es idényben visszatért a Vidihez és gyorsan csapatunk alapemberévé vált. A fehérvári klub színeiben összesen 40 tétmeccsen lépett pályára, ezeken egy alkalommal volt eredményes. 2021. június 4-én, a Ciprus elleni hazai felkészülési mérkőzésen debütált a felnőtt válogatottban és tagja volt az Eb-n résztvevő nemzeti csapat keretének is.

 

fotó: gcz.ch