Hivatalos: Daniel Ricciardo a McLarennél!

Carlos Sainz távozásával változik a McLaren 2021-es felállása: a csapat megerősítette Daniel Ricciardo jövő évi érkezését!

A McLaren lépett elsőként! Csütörtök délelőtt közleményben jelentették be, hogy 2021-től Daniel Ricciardo lesz az új versenyzőjük. Az ausztrál érkezése egyben a Ferrarihoz tartó Carlos Sainz távozását is megerősítette – számolt be az m4sport.hu.

A csapat beszámolója szerint a Renault-tól érkező hétszeres futamgyőztes több évre szóló megállapodást kötött velük. „Daniel szerződtetése újabb lépés előre a hosszú távú tervünkben, és izgalmas új dimenziót ad a csapatunknak Lando mellett. Ez jó hír a csapatunk, a partnereink és természetesen a szurkolónk számára is” – nyilatkozta Zak Brown ügyvezető igazgató, egyúttal azt is megerősítve, hogy Ricciardo csapattársa a maradó Lando Norris lesz.

Az amerikai Sainztól is búcsúzott: „Szeretnék tisztelegni Carlos előtt, aki kiváló munkát végzett a McLarennél, és segítség volt a visszakapaszkodásunkban. Ő egy igazi csapatjátékos, és minden jót kívánok neki a McLaren utáni életében!”

Andreas Seidl csapatfőnök kiemelte, egy hétszeres futamgyőztessel erősítenek jövőre. Fernando Alonso óta Ricciardo lesz az első versenyzőjük, aki győztesnek számít. „Daniel bizonyított futamgyőztes, a tapasztalata, az elhivatottsága, az energiája többletet fog jelenteni a McLaren számára az élmezőnybe való visszakapaszkodást célul tűző küldetésben. Daniellel és Landóval két olyan versenyzőnk lesz, akik a szurkolókat is lázba hozzák, és segítenek a csapat fejlődésében is” – vélekedett a német.

Sainz búcsúja kapcsán hozzátette: „Carlos igazi profi, jó vele dolgozni, és tovább fogjuk élvezni a vele való együttműködést idén. Minden jót kívánunk neki a pályafutása következő fejezetéhez!”

Sainz Ferrarihoz szerződése ezek után már csak formaságnak tűnik.

Ricciardo a McLaren közleményében nem, közösségi oldalán viszont kommentálta csapatváltását. A Renault-tól búcsúzott. „Nagyon hálás vagyok a Renault-nál töltött időért és azért, ahogyan befogadott a csapat. Viszont még nem zártuk ezt le, és alig várom, hogy idén visszatérhessek a rajtrácsra! A következő fejezet már nem itt íródik, ezért szeretnék erős lezárást. Merci” – írta az Ausztráliában tartózkodó versenyző.

Ezzel párhuzamosan a Renault is kiadott egy rövid közleményt, melyben jelezték, Ricciardo döntése nem módosít a stratégiájukon. „A sportágunkban, és különösképpen a jelenlegi rendkívüli helyzetben, a kölcsönös bizalom, az egységesség és az elköteleződés mindennél fontosabb értékek a csapatunk számára. Hiszem, hogy a 2020-as szezon lehetővé teszi számunkra, hogy együtt többre jussunk. A célunk és a stratégiánk változatlan” – közölte Cyril Abiteboul csapatfőnök.

Daniel Ricciardo 2018 nyarán mindenkit meglepett a Forma–1-ben azzal, hogy nem írta alá a Red Bull által elé tett kecsegtető szerződést, és váratlanul a Renault-hoz igazolt a következő évre. Döntése mögött az állt, hogy érezte, a Milton Keynesben kedvenccé vált Max Verstappen mellett már nem kaphat kedvező feltételeket, ráadásul nem látta annak esélyét sem, hogy a Honda-motorra váltó csapat a következő két szezonban komolyan pályázzon a bajnoki címre. Úgy volt vele, hogy bár a Renault-val még a futamgyőzelmekre és dobogókra sem lpályázhat, a bajnoki esély nélküli két évet inkább ezzel a csapattal bekkeli ki, és megpróbálja sikeressé tenni a gárdát a 2021-es szabályváltozások idejére.

A nagy reformokat azóta viszont 2022-re halasztották, a Renault projektje pedig nem olyan ütemben haladt előre 2019-ben, mint azt a csapat előzetesen vázolta az ausztrálnak. Ricciardo ezek után döntött úgy, ha már a 2022-re feltörekvő két csapat közül kell választania, a McLarenbe veti bizalmát. A Renault közleményéből érezhető, a franciák csalódtak a vezérnek szánt ausztrálban.

Ricciardo e lépésével gyakorlatilag azt is beismerte, hogy a Renault mégsem volt jó választás számára. Vajon a McLaren az lesz? Az új párosuk mindenesetre izgalmasnak tűnik a fiatal Lando Norrisszal. És eddigi sajtótájékoztatós nevetgéléseik alapján szórakoztató is lesz…

A mostani bejelentés után a következő lépést várhatóan Carlos Sainz Ferrarihoz igazolásának megerősítése fogja jelenteni, amivel a McLaren és a Ferrari felállása is teljessé válik.

Kérdés, mit lép most a Renault. Ülésükre két bajnok, Sebastian Vettel és Fernando Alonso is eséllyel pályázhat.