Hivatalos: Háfra Noémi és Schatzl Nadine elhagyja a Fradit és nyártól a Győr játékosa lesz!

Komoly erősítések Győrben, míg a Ferencváros elveszítette két válogatott játékosát.

Hétfőn komoly bejelentésekre kerültek sorra, először a Ferencváros hivatalos honlapján közölte a csapat két válogatott játékosa, Háfra Noémi és Schatzl Nadine nem hosszabbította meg a nyáron lejáró szerződését és távoznak a Népligetből.

„Háfra Noémi 2013-ban, 15 éves korában igazolt a Ferencvároshoz, előbb az utánpótlás csapatokban, majd az MTK-nál töltött kölcsönidőszakot követően a felnőtt együttesünkben is meghatározó játékossá vált. Schatzl Nadine két évvel később, 2015-ben lett a Fradi játékosa, azóta megszakítás nélkül erősíti női kézilabdacsapatunkat. Klubunk mindkét játékosát szerette volna megtartani, de ők nem kívántak szerződést hosszabbítani, így 2021 nyarán távoznak.” – írta a frad.hu.

„Háfra Noémit gyerekkora óta nevelgettük, komoly szintre ért, és olyan életút állhatott volna előtte, mint Kökény Beatrixé vagy Szucsánszki Zitáé, hozzájuk hasonlóan a Fradi ikonjává válhatott volna, ezért furcsa és fájó számunkra, hogy nem szeretett volna maradni, de el kell fogadnunk, hogy ez már más világ, hogy ez már nem mindenki számára vonzó – mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója. – Schatzl Nadine is fontos játékosunk, meghatározó személyiség az öltözőben és a pályán is, számítottunk volna rá mindkét színtéren a jövőben is. A klub mindent megtett azért, hogy szerződést hosszabbítson a játékosokkal, de ők más csapatba szerettek volna igazolni. Köszönjük eddigi munkájukat, további pályafutásukhoz pedig sok sikert kívánunk.”

A Rába-parti klub közlése szerint a junior világbajnok és magyar bajnok Háfra Noémi már régóta felkeltette a győri vezetők figyelmét. „Évek óta figyeltük Noémi játékát. Egyértelműen a magyar kézilabdázás legnagyobb tehetségéről van szó. Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött, és bízom benne, hogy Győrben még jobb játékossá válhat, ami nem csak nekünk, hanem a magyar válogatottnak is az érdeke. Korábban is elmondtam, hogy ha van olyan magyar játékos, aki a Győri Audi ETO KC szintjét képviseli, akkor mindent megteszünk, hogy Győrben szerepelhessen. Noémi maximálisan megfelelt az elvárásainknak, éppen ezért hároméves szerződést írtunk alá.” – nyilatkozta Dr. Bartha Csaba elnök.

„Egyértelmű, hogy az a rendezettség és folyamatos eredményesség, ami Győrt, illetve az Audi ETO-t jellemzi vonzó a kézilabdázók számára. Véleményem szerint Háfra Noémi leigazolása egy remek döntés, hiszen az egyik legfényesebb jövő előtt álló magyar kézilabdázó döntött úgy, hogy nálunk, Győrben szeretné folytatni a pályafutását. Az Elnökség továbbra is elkötelezett, hogy ütőképes, sikeres csapatunk legyen a jövőben is. Bízom benne, hogy közösen fényes sikereket ünnepelhetünk majd Győrben.” – mondta Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere.

Megtisztelő, hogy Győrbe igazolhatok nyártól. Tudom, hogy az Audi ETO-ban más helyzetben leszek, mint jelenlegi klubomban, hiszen más a koncepció. De azért lehetek jövőre a Győri Audi ETO KC játékosa, mert eddig sem ijedtem meg soha a kihívásoktól. Nem félek a versenyhelyzetektől, és természetesen mindent szeretnék megtenni majd a közös sikerekért. Várom már a közös munkát, de nyárig természetesen minden megteszek jelenlegi csapatomért.” – nyilatkozta Háfra Noémi.

Háfra Noémi 22 éves, junior világbajnok. 2015-ben magyar bajnoki címet nyert csapatával, valamint többször is elismerték egyéni teljesítményét. Az év junior kézilabdázója Magyarországon címet nyerte el 2017-ben és 2018-ban. Tagja volt a 2018-as junior világbajnokság All-Star csapatának és a 2018-as felnőtt Európa-bajnokság All-Star csapatának is. A 2018–2019-es és a 2019-20-as idényben is a Bajnokok Ligája-szezon legjobb fiatal játékosának választották.

 „Nada a megbízhatóság záloga. Évről évre a legstabilabb teljesítményt nyújtotta, folyamatosan magas szinten teljesített, nyilvánvaló volt, hogy megpróbáljuk őt Győrbe igazolni. A klubunk filozófiájába tökéletesen illeszkedik, ráadásul felnőtt játékossá épp Győrben vált, így nem túlzás kijelenteni, hogy hazatér jövő nyáron. Biztos vagyok benne, hogy a balszélső posztot Nada és Csenge kiemelkedően fogja megoldani. Hosszútávú, 3 éves szerződést írtunk alá.” – mondta Dr. Bartha Csaba elnök.

„Örömteli nekem és az Elnökségnek is, hogy Schatzl Nadine visszatér Győrbe. Nem csak magyar, de győri múlttal rendelkező játékosról is beszélünk. Büszke vagyok rá, hogy győri neveléssel a keretben szállhatunk versenybe a jövő szezontól kezdve. Sok fiatal győri kézilabda palántának remek példával szolgálhat ő is.” nyilatkozta Dr. Dézsi Csaba András polgármester, a klub Elnökségének tagja.

„Nagyon sok szép emlék köt Győr városához, sok tapasztalatot szereztem itt, a kézilabda alapjait az ETO-ban sajátíthattam el. Örülök, hogy jövő nyártól újra Győrben szerepelhetek, és természetesen komoly célokkal érkezem: szeretnék minden fronton első lenni az Audi ETO-val! Várom már, hogy kezdődjön a közös munka, de természetesen addig is mindent jelenlegi csapatom sikeréért teszek meg.” – mondta Schatzl Nadine.

Schatzl Nadine 26 éves, kétszeres magyar bajnok, 2011-ben és 2012-ben a Győri Audi ETO KC csapatával. A Magyar Kupát háromszor (2011,2012,2017) nyerte meg. 2019-ben Magyarország legjobb női kézilabdázójának választották meg.

Mindkét játékos közösség oldalán írt a klubváltásról:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Noémii Háfra (@hafranoni) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Schatzl Nadine (@schatzi_nadi) által megosztott bejegyzés

fotó: Kovács Anikó