Hivatalos: Itana Grbics a Fradiban! – videó

A zöld-fehér klub belejelentette a montenegrói válogatott kézilabdázó érkezését.

Mint ismert a Ferencváros a tokiói olimpián sérülés miatt elveszítette Kovacsics Anikót és Szucsánszki Zitát, ezért a pótlásukra új irányítóra volt szűksége az együttesnek. A Fradi csütörtökön hivatalos honlapján bejelentett a montenegrói válogatott, Itana Grbics érkezését. Az új légiós már csatlakozott is a kerethez.

A hét elején felgyorsultak az események, ugyanis hétfőn a Buducsnoszt Podgorica adta hírül, hogy  Grbics a klub tartozása miatt szerződése felbontását kérte, egyúttal azt is hozzátették, a 24 éves montenegrói válogatott irányító az FTC-ben folytatja. Az iránytó a Vijesti nevű portálnak elmondta, hogy boldogtalan volt a podgoricai csapatnál, ezért is szeretett volna távozni.

Irányítóink, Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó olimpián elszenvedett sajnálatos sérülése miatt mindenképpen szerettünk volna erre a posztra igazolni. Ebben az időszakban már nagyon nehéz nemzetközi szinten is jegyzett játékost szerződtetni, így jelentősen leszűkültek a lehetőségeink. Azt gondolom, hogy Itana Grbics személyében megtaláltuk azt a minőségi irányítót, akivel a Ferencváros sikeres tud lenni az elkövetkezendő bajnoki szezonban is. Klubunk erősségét jelzi, hogy Itana több nagy rivális csapat ajánlata ellenére minket választott, mindenképpen itt képzelte el a jövőjét” – mondta az FTC Kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatója, Görög Zsolt.

Az új érkező is pozitívan beszélt megérkezése után a Fradi Média kamerája előtt.

Korábban már sokszor jártam itt, igaz, mindig ellenfélként, hiszen többször is játszottam a Ferencváros ellen. Örülök, hogy itt vagyok, megtiszteltetés, hogy a klub engem választott, és az is, hogy most már én is a Fradi család tagja lehetek” – mondta Itana Gribcs.

A FradiMedia felvátele:

fotó: fradi.hu