Hivatalos: német beállóst igazolt a Fradi!

2020 nyarától a Ferencvárost erősíti a német válogatott első számú beállója.

A klub hivatalos honlapjának közlése szerint a 2020/2021-es szezontól kezdve a Ferencváros női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását a hetvenkilencszeres német válogatott beálló, Julia Behnke. Ő az együttes harmadik átigazolása, hiszen a múlt héten már bejelentették az ugyancsak német Alicia Stolle és Emily Bölk szerződéskötését.

Julia Behnke 1993. március 28-án született Mannheimben, és gyermekként a TSG Ketsch csapatában ismerkedett a kézilabdával. Tizennyolc évesen váltott először csapatot, amikor a Bietigheimhez igazolt, majd három évvel később Metzingenbe költözött. Utóbbi csapattal háromszor bronzérmes, egyszer pedig ezüstérmes lett a német bajnokságban, a 2015/2016-os idényben pedig az EHF-kupa döntőjéig menetelt. A finálé két összecsapásán a Dunaújvárosi KKA ellen nem léphetett pályára, de a sorozatban így is negyvenháromszor volt eredményes. Behnke a 2018-as Európa-bajnokságon kiválóan szerepelt, huszonegy góllal zárta a tornát, s talán ennek is köszönhető, hogy az előző évi Bajnokok Ligája-ezüstérmes Rosztov-Don szerződtette. Az elmúlt évi világverseny még ennél is jobban sikerült Behnkének, Emily Bölkkel karöltve csapata legeredményesebbje volt, negyvenkilenc kísérletéből harminchét gólt szerzett.

„Nagyon szimpatikus az a koncepció, amelyet az FTC képvisel, bíznak a fiatal játékosokban, megadják nekik a kellő időt, hogy fejlődjenek egyénileg és csapatként is – mondta Julia Behnke az átigazolásával kapcsolatban– Nemrég játszottam az FTC ellen, így jól emlékszem, milyen fantasztikus volt a hangulat a telt házas sportcsarnokban. A szurkolók egy másodpercre sem adták fel, a meccs végéig űzték a csapatot – nagyon várom már, hogy ebben a nagyszerű csapatban és ilyen kivételes szurkolók előtt kézilabdázhassak. Az is fontos számomra, hogy így közelebb kerülök a családomhoz és a barátaimhoz, illetve, boldog vagyok, hogy Emilyvel és Aliciával csapattársak leszünk klubszinten is. Korábban sosem voltam még Budapesten, de sokat hallottam már a városról, szóval várom már, hogy megismerhessem.”

„Kiváló kézilabdázóval erősödtünk, aki az elmúlt években megmutatta, hogy a legmagasabb szinten is kiemelkedő teljesítményre képes – mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója– Kellően rutinos játékosról van szó, aki a feltörekvő német válogatott legjobb gólszerzője volt a legutóbbi világbajnokságon, és akit a világ egyik legerősebb csapatától, a tavalyi BL-ezüstérmestől sikerült megszereznünk. Bízom benne, hogy a két honfitársával együtt könnyen illeszkedik majd a csapatunkba, s így mindannyian erősségei lesznek a Ferencvárosnak.”

Julia Behnke kétéves szerződést kötött a zöld-fehérekkel.

 

fotó: fradi.hu