Hivatalos: Rekordösszegű kártérítést a Telekom Veszprémnek. Pálmarsson a Barcelonában folytatja

Rekordösszegű kártérítést fizet a katalán klub a Telekom Veszprémnek.

Mint ismert a Telekom Veszprém hivatalos honlapja július 24-én arról tájékoztatta a szurkolókat és a közvéleményt, a csapat izlandi játékosa, Aron Pálmarsson a szezon első edzése előtt üzenetben értesítette az együttes új vezetőedzőjét, Ljubomir Vranjest, hogy nem kíván megjelenni a tréningen, és helyette visszautazik hazájába. Ez súlyos szerződésszegésnek minősült, amelynek okán a Veszprém Handball Team Zrt. augusztusban felbontotta a játékos szerződését, és fegyelmi eljárást indított ellene a Magyar Kézilabda Szövetségnél, amely eljárás végén akár 2 év eltiltást is kaphatott volna a játékos.

Mivel Aron Pálmarssont 2018. július 1-től amúgy is az FC Barcelonához kötötte a szerződése, David Barrufet Bofill úr jelezte, hogy – eltekintve attól a ténytől, hogy mélységesen elítélik a játékos magatartását – a klubjuk hajlandó lenne Aron Pálmarsson helyett kártérítést fizetni a Veszprém Handball Team Zrt.-nek, amennyiben utóbbi hozzájárul ahhoz, hogy a játékos még ebben az idényben pályára léphessen a katalán csapat színeiben.
Miután az izlandi játékos belátta, hogy súlyosan hibázott, a Veszprém Handball Team Zrt. hajlandó volt tárgyalásokat folytatni az FC Barcelonával, annak érdekében, hogy egy kivételes képességű kézilabdázó pályafutása ne törjön derékba. A két fél közti tárgyalások miatt a Veszprém Handball Team Zrt. többször is kérte, hogy a Magyar Kézilabda Szövetségnél a játékos ügyében kitűzött fegyelmi tárgyalás elhalasztásra kerüljön.
A napokban az FC Barcelona kifizette a rekordösszegű kártérítést a Veszprém Handball Team Zrt.-nek, utóbbi pedig kezdeményezte a fegyelmi eljárás megszűntetését, és hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség átadja Aron Pálmarsson játékjogát az FC Barcelonának. A két Klub közti megállapodás titoktartásra kötelezi a feleket a kártérítés összegét illetően, amely egyébként jelentősen meghaladja a különböző médiumokban megjelent összeget.
Aron Pálmarsson ezzel a meggondolatlan tettével súlyosan megbántotta a Telekom Veszprém szurkolóit és csapattársait. Tagadhatatlan azonban az is, hogy amíg a csapatban játszott, kivételes képességei sokszor segítették a Veszprémet.
A két klub találkozói mindig is a nemzetközi kézilabda közösség kiemelt eseményei voltak. A Pálmarsson ügyben a csapatok vezetői igyekeztek végig a kézilabda sport érdekeit szem előtt tartani, fenntartva a két fél közti jó viszonyt.