Hivatalos: Sebastian Vettel az Aston Martinnál folytatja 2021-ben!

Sergio Pérez szerda este bejelentett távozása után máris hivatalossá vált: Sebastian Vettel 2021-ben az Aston Martinná alakuló Racing Pointnál folytatja!

Hetek, hónapok óta tartó találgatásoknak vetett véget a Racing Point csütörtök reggel: megerősítette, hogy Sebastian Vettel 2021-től a versenyzője lesz. A közlemény alapján a négyszeres világbajnok több évre szerződött a jövőre már Aston Martin néven futó alakulathoz – a távozását szerdán bejelentő Sergio Pérez helyét veszi át – számolt be az M4 Sport.

Az átalakulóban lévő csapat kiemelte, Vettel személyében az F1 történetének – futamgyőzelmeket tekintve – harmadik legsikeresebb versenyzője csatlakozik hozzájuk, 53 győzelemmel, 67 dobogós helyezéssel, 57 pole pozícióval. „Sebastian Vettel négyszeres világbajnokként frissességet hoz a csapathoz. Ő az egyik legtapasztaltabb és legtöbbre tartott versenyzője a világ autósportjának, és tudja, hogy mire van szükség ahhoz, hogy a legmagasabb szinten nyerjünk” – írták.

Otmar Szafnauer csapatfőnök elmondta: „Silverstone-ban mindenki nagyon izgatott e hír kapcsán. Sebastian egy bizonyított bajnok, akinek a hozott győztes mentalitása illik az Aston Martin F1-es csapatának jövőbeli ambícióihoz. Egy szombat vagy vasárnap délutánon Sebastian a világ egyik legjobbja, és nem tudok elképzelni nála jobb versenyzőt ahhoz, hogy segítsen bennünket az új korszakban. Jelentős szerepet fog játszani ennek a csapatnak az új szintre emelésében.”

Vettel 2007-ben a BMW színeiben mutatkozott be az F1-ben, de csak egy versenyt teljesített a bajorokkal, az év későbbi szakaszán a Toro Rosso versenyzője lett. 2008-ban Monzában velük aratta első futamgyőzelmét, majd a következő idényben kezdetét vette a 2013-ig tartó, négy bajnoki címet hozó Red Bull-os sikerkorszaka. A Ferrarihoz 2015-ben szerződött, ám bajnoki elsőséget nem hozott. Csapata már a mostani szezon rajtja előtt jelezte, hogy nem kívánja meghosszabbítani az év végén lejáró szerződését.

Vettel mindig hangsúlyozta, csakis abban az esetben ír alá bárkivel, ha ígéretes csomagot kínálnak neki, és lát esélyt a középtávú sikerességre. Az Aston Martinban ezt a jelek szerint megtalálta. „Örömmel osztom meg végre ezt az izgalmas hírt a jövőmről. Rendkívül büszke vagyok, hogy elmondhatom, az Aston Martin versenyzője leszek 2021-től!” – nyilatkozta Vettel„Ez egy új kaland számomra, egy igazán legendás autómárkával. Lenyűgözött a csapat idei eredménysora, és hiszem, hogy a jövő még fényesebb lesz. Az ottani energia, valamint Lawrence Stroll (csapattulajdonos) elhivatottsága a sport iránt inspiráló, és hiszem, hogy valami különlegeset építhetünk föl együtt. Még mindig nagyon szeretem a Forma–1-et, és az egyetlen motivációm, hogy a rajtrács elején legyek. Az Aston Martinnal teljesíteni igazi kiváltság lesz ezt.”

Bár a közlemény nem tért ki rá, az Aston Martin másik versenyzője 2021-ben Lance Stroll lesz, akinek érvényes szerződése van az apja által 2018 nyarán felvásárolt silverstone-i csapattal.

A Racing Point jövőre hivatalos gyári csapata lesz a brit Astonnak. Noha ez a valóságban egyelőre inkább névadó szponzori megállapodás, a gárda jövőre várhatóan teljes arculatváltáson megy majd keresztül. Az autógyártónál idén télen többségi részesedést vásárló Lawrence Stroll az F1-es marketingplatformot szeretné felhasználni a nehéz napokat élő Aston Martin megerősítésére és „felfuttatására”. E projekthez kapóra jön neki, hogy elérhetővé vált a mezőny egyik legsikeresebb és legnépszerűbb versenyzője.

Vettel eközben abban bízhat, hogy az idén a Mercedesszel való kapcsolatát minden korábbinál szorosabbra fűző, és a rajtrácson is nagyot előrelépő istálló 2021-től további fejlődésen megy keresztül, és középtávon reálisan pályázhat velük győzelmekre. Lawrence Stroll már az Astonná alakulás bejelentésekor egyértelművé tette: a győzelem a céljuk. Ennek jegyében komoly beruházásokba kezdett a kanadai milliárdos, többek között egy új szélcsatornája és egy új gyárépülete is lesz a brit gárdának a 2022-es szabályreformok idejére.

(Fotó: Racing Point)