Hivatalos: Világbajnok szélső érkezik a Fradihoz!

Kétszeres német bajnok, világbajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes csatlakozott a Fradihoz.

A klub hivatalos honlapjának közlése szerint az M4 Sporton futó Fradi TV-ben kedden délután bejelentette: a 2020/2021-es szezontól kezdődően női kézilabdacsapatot erősíti a világbajnok jobbszélső, Angela Malestein! A holland játékos együttes hetedik nyári szerzeménye, hiszen korábban már bejelentették a német Alicia Stolle, Emily Bölk és Julia Behnke, valamint Kisfaludy Anett, Kovács Anett és Janurik Kinga átigazolását.

Angela Malestein 1993. január 31-én született az Amsterdamtól nem messze fekvő Spakenburgban. Tizenkilenc éves koráig kézilabdázott hazájában, előbb a VOC Amsterdam, majd az SV Dalfsen csapatában. 2012-ben állt először légiósnak, amikor a német HSG Blomberg-Lippe játékosa lett, két évvel később pedig a komoly terveket szövögető Bietigheimhez szerződött. Utóbbi csapattal 2017-ben és 2019-ben német bajnok lett, de a legnagyobb sikereit a válogatott tagjaként érte el. 2009-ben kapott először meghívót az évről évre egyre erősödő holland nemzeti csapatba, amellyel 2015-ben világbajnoki ezüstérmes lett, majd 2016-ban az Európa-bajnokságon is másodikként zárt, a következő két világversenyen pedig egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott. A csúcsra viszont a mögöttünk hagyott világbajnokságon ért fel, hiszen emlékezetes döntő után világbajnok lett. Malestein a döntőben három gólt szerzett, a torna során pedig összesen harmincháromszor volt eredményes – a világbajnok csapatban csak Estevana Polman és Lois Abbingh talált nála többször az ellenfelek kapujába.

„Úgy éreztük, hogy a jobbszélső poszton még erősítésre van szükség, és nagyon örülök, hogy sikerült megoldást találnunk – mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója. – Angela Malesteint aligha kell bemutatni a kézilabda berkekben, évek óta stabil teljesítményt nyújt a német bajnok Bietigheimben a hazai és a nemzetközi porondon, illetve a holland válogatottban is. Azt remélem és hiszem, hogy Angela megfelelően pótolja majd a távozó Lukács Viktóriát.”

Angela Malestein kétéves szerződést kötött a Fradival.

 

fotó: fradi.hu