Honvéd-Vidi rangadó az Új Hidegkuti Nándor Stadionban

A már biztos európai kupafőtáblás MOL Vidi FC a százszázalékos Budapest Honvéd vendége lesz a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában.

A székesfehérváriak a keddi, Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján elért 0-0-s döntetlennel biztosították legalább Európa-liga-főtáblás helyezésüket. Marko Nikolic csapatára az AEK Athénnal szembeni első, szerdai találkozó előtt kemény próbatétel vár: a négy forduló után hibátlan Budapest Honvédhoz látogat.

A pályaválasztó fővárosiak dolgát nehezíti, hogy a Bozsik Stadion hamarosan kezdődő bontása miatt ők is albérletbe kényszerülnek, és az Új Hidegkuti Nándor Stadionban fogadják mostantól ellenfeleiket, így a címvédőt is. Supka Attila együttese mellett szól ugyanakkor, hogy jóval pihentebben várhatja a mérkőzést, és nem kell előre sem tekintenie, hiszen a hét közben nem lép majd pályára.

A mezőny másik hibátlan csapata, a Ferencváros jó eséllyel megőrzi makulátlan mérlegét, ugyanis szombaton hazai pályán fogadja a még nyeretlen Paksot. Thomas Doll együttese négy forduló alatt 13 gólt szerzett, s annak ellenére is favoritnak tekinthető, hogy legutóbbi hat egymás elleni összecsapásuk közül mindössze egyszer tudta legyőzni mostani riválisát.

A forduló pénteken, Debrecenben kezdődik, ahol a DVSC fogadja az újonc MTK-t. Mindkét csapat jó formában kezdte a szezont: a hazaiak a negyedik, fővárosi ellenfelük a harmadik helyről várja a rangadónak tekinthető összecsapást.

A négy kör után nyeretlen együttesek közül a Puskás Akadémia a rúgott gól és pont nélkül utolsó helyezett Kisvárda ellen szerezheti meg idénybeli első győzelmét, míg az utolsó előtti Diósgyőr a Haladást fogadja.

OTP Bank Liga, 5. forduló:

augusztus 17., péntek:
Debreceni VSC-MTK Budapest 20.00 (M4 Sport)

augusztus 18., szombat:
Ferencvárosi TC-Paksi FC 17.00 (M4 Sport)
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 19.30
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 19.30
Budapest Honvéd-MOL Vidi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30 (M4 Sport)
Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 19.30

A tabella:
1. Ferencváros 4 4 – – 13-3 12 pont
2. Budapest Honvéd 4 4 – – 9-2 12
3. MTK Budapest 4 3 – 1 6-5 9
4. Debreceni VSC 4 2 2 – 5-2 8
5. MOL Vidi FC 3 1 2 – 6-2 5
6. Újpest FC 4 1 2 1 4-5 5
7. Mezőkövesd Zsóry FC 3 1 1 1 4-3 4
8. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 7-9 4
9. Paksi FC 4 – 2 2 3-6 2
10. Puskás Akadémia 4 – 1 3 4-7 1
11. Diósgyőri VTK 4 – 1 3 3-9 1
12. Kisvárda Master Good 4 – – 4 0-11 0

A 3. fordulóból a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-szereplése miatt későbbre halasztották.

(MTI)