Hosszabbításos spanyolországi vereséggel búcsúzott a Szekszárd

A Szekszárd az otthoni hatpontos győzelmét követően hosszabbítás után hét ponttal kikapott a spanyol Girona vendégeként a női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőbe jutásért rendezett párharcának szerdai visszavágóján, ezzel búcsúzott a sorozattól.

Zeljko Djokic együttese öt győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, majd a kieséses szakasz első körében a lengyel Bydgoszcz csapatát búcsúztatta. Egy hete, a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első mérkőzésén remek hajrával hatpontos előnyt harcolt ki odahaza a Girona ellen (79-73).

A visszavágón a Magyar Kupa címvédője villámrajtot vett, és főként az amerikai Erica McCall révén 20-8-ra elhúzott. A második negyedben azonban fordult a kocka, a keményebben védekező katalánok fokozatosan felzárkóztak, a 19. percben utolérték a szekszárdi csapatot, s a nagyszünetben már 33-31-re vezettek.

Fordulás után a tolnai gárda 6 perc alatt csak 5 pontot hozott össze, ekkor 44-36 állt az eredményjelzőn, azaz az agresszívan lepattanózó Girona állt közelebb a továbbjutáshoz. A Szekszárd azonban hamarosan kiegyenlített (46-46), majd a zárószakasz 53-50-ről indult. Ebben többször is a „kritikus” hat pont körül volt a hazaiak előnye, az utolsó percnek 70-65-ről vágtak neki a csapatok. Az izgalmas hajrában 16 másodperccel a vége előtt Keisha Hampton triplájával 73-67-re vezettek a spanyolok, majd mivel a KSC nem talált a gyűrűbe, 146-146-os összesített állásnál jöhetett az ötperces hosszabbítás. A ráadásban fontos magyar büntetők maradtak ki, s végül a jobban összpontosító Girona hét ponttal nyert, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

A négy EK-párharc győzteseihez csatlakozik négy együttes a kontinentális elitet felvonultató Euroligából – az ottani nyolcas csoportok ötödik és hatodik helyezettjei -, s így alakul ki a negyeddöntő mezőnye. Ennek mérkőzéseit március 7-én és 14-én rendezik.

Eredmény:

Női EK, a negyeddöntőbe jutásért, visszavágó:
Girona (spanyol)-Atomerőmű KSC Szekszárd 80-73 (12-23, 21-8, 20-19, 20-17, 7-6) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Girona, 155-152-es összesítéssel.

(MTI)