Hosszú Katinka duplázott, Jakabos bronzérmet szerzett Glasgowban

Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet nyert 200 méter pillangón pénteken a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Az MTI helyszíni beszámolója szerint a délelőtti előfutamból Jakabos egyéni legjobbját fél másodperccel megközelítve 2:04.97 perccel az első, míg Hosszú 2:05.14-gyel a második helyen ment tovább.

A rajt után a két magyar gyakorlatilag fej fej mellett úszott egymás mellett, féltávnál viszont az olasz Ilaria Bianchi vezetett, és 150 méternél egy testhossz előnye volt. Hosszú ugyanakkor elképesztő hajrába kezdett, amivel maga mögé utasította riválisát.

A háromszoros olimpiai bajnok – aki még a 100 méter vegyes döntőjében is érdekelt – 2:03.21 perces idővel csapott célba, míg a győriek úszója 2:05.00-val érintette a falat.

A 30 éves Hosszú 18. elsőségét gyűjtötte be a 25 méteres kontinensviadalokon.

Jakabos az MTI-nek elmondta: nagyon örül, hogy sikerült megint majdnem olyan jó időt úsznia, mint délelőtt, és hogy a végén érmes helyen ért célba, mert „ebben a számban minden jöhet”.
Kicsit meglepetés azért, hiszen nem tudhatjuk, ki mennyit tartalékolt. Én tudtam, hogy nagyon erősen úsztam, és ebben sokkal több nem lehet, míg Katkának két perc körüli ideje is van. A végén nagyon érdekes volt, mert ahogyan levegőt vettem, láttam, hol van az olasz és kívülállóként kicsit drukkoltam Katkának, hogy sikerüljön előznie és örülök a győzelmének” – nyilatkozta Jakabos.

Az Eb szerdai nyitónapján Hosszú aranyat, Jakabos ezüstöt szerzett 400 méter vegyesen.

Eredmények:
női 200 m pillangó, Európa-bajnok:
HOSSZÚ KATINKA 2:03.21 perc
2. Ilaria Bianchi (Olaszország) 2:04.20
3. JAKABOS ZSUZSANNA 2:05.00